PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérkörben elhangzott felszólalások közül szeretnék néhányra reflektálni. Tellér Gyula képviselőtársam vetette fel azt a gondolatot, hogy mit kell a Háznak elfogadni, a beszámolót, ami tudjuk, hogy milyen szép kötetben van, és mennyi táblázatot, mennyi mindent tartalmaz, vagy az ORTT munkájáról kell itt a tisztelt Ház falai között vitatkozni.
Én egyetértek a képviselő úrral, szerintem mind a kettőt meg kell vizsgálni. Meg kell vizsgálni, hogy mit tartalmaz a beszámoló, és meg kell nézni, hogy 2006-ban az ORTT-nek mivel kellett volna foglalkozni, esetleg mivel nem foglalkozott, és minden frakció ehhez képest alakítsa ki a saját maga álláspontját. És hogy mennyire bonyolult az élet, az MDF képviselői közül jó néhányan különböző bizottságokban megszavazták ezt a benyújtott indítványt, volt olyan MDF-es képviselő, aki megszavazta, volt, aki nem, és az SZDSZ képviselői közül is volt, aki megszavazta másik bizottságban, ha ezt jól tudom, remélem, hogy jól tudom. Tehát elég bonyolult az, hogy melyik bizottságban van a többség vagy a kisebbség kérdése.
A másik, amiről szeretnék itt a tisztelt Ház falai között mindenképpen beszélni, szóval azért, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, ne felejtsük el, hogy 2006 januárjában az önök kezében volt az a lehetőség, hogy önök elfogadják a digitális televíziózásról szóló törvényt. Az másik kérdés, hogy feles vagy kétharmados, vagy melyik része lett volna feles, melyik kétharmados. Egy biztos, hogy a tisztelt Ház tárgyalta ezt a törvényjavaslatot, csak az utolsó pillanatban az SZDSZ mellől a nagyobbik kormánypárt, az MSZP kihátrált, ezek után semmilyen törvény nem született. Úgyhogy itt a felelősség a tisztelt kormánypárti képviselőké, természetesen az ellenzéké is, hiszen számtalan egyeztetésen vettem magam is részt például az MDF képviselőjeként, és bíztam benne, hogy a végén csak történik valami megállapodás.
(16.30)
A harmadik, amit szeretnék mondani: minden frakció kimondta, én úgy látom, hogy egy új médiatörvényre van szükség. Volt, aki ezt burkoltan mondta, volt, aki ezt úgy, mint én, kimondta. Én azt gondolom, hogy… - majd egy újabb kétpercesben folytatom.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem