ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Nem Gusztos Péter képviselőtársammal akarok vitatkozni, mert teljesen helytálló, amit mond, de a legnagyobb probléma mindig ott van, hogy minél nagyobb egy gazdasági társaság, minél nagyobb a bűnelkövetés a környezetvédelemmel szemben, annál kevésbé látjuk annak hatását, hogy velük szemben kőkeményen fel lehetne lépni, mert a politika mindig megtalálja saját kis útvesztőjét, amiben adott esetben a felelősségre vonás messze elmarad attól a súlytól, amit végrehajtanak. Tudnék számos területet mondani, ahol elképedne képviselőtársam, ha megtudná, hogy milyen gazdasági társaságok állnak a környezetszennyezések mögött.
És nem is arra akarok kitérni, amit államtitkár úr mondott. A rendszerváltozás óta talán soha ennyi környezetvédelmi szakmérnökként végzett fiatal nem lelhető fel, mint most. Ezeket a fiatalokat is be kellene kapcsolni, és velük megerősítve a civil szervezetek szakmai felkészítését, a civil táradalom szakmai felkészítését arra, hogy minél jobban és hatékonyabban figyeljenek oda. Iván professzor is mondott valamit, a képzést; ami óriási nagy hibája, annak ellenére, hogy tudjuk, honnan jutottunk el odáig, hogy ma már szelektíven is gyűjtjük a szemetet, de ezt még lehet fokozni úgy is, ha a társadalmat kellőképpen felkészítem, ha a fiatal nemzedéket az oktatásban már eleve a szelektív gyűjtésre, a természetvédelemre, az állatvilág ismeretére, a vízvédelemre készítjük fel. Tehát ezen a területen kellene a továbbiakban olyan hatékony rendszert kialakítani, amivel valóban a tájékoztatás, a képzés szintje maximálisan növelhető az állampolgárok irányába is. Mert úgy tud jó állampolgárrá válni, ha a teljes ismeret birtokában van. Köszönöm. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem