ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, talán tényleg utoljára. A képviselőtársam is kitért erre a különböző megítélésre a természetvédelmi védettség kérdésével kapcsolatosan a balatoni homokfalak esetében.
Szeretném még egyszer hangsúlyozni és az államtitkár urat kérni; ismert, hogy a VAHAVA-program már több éve húzódik, több éve van - azt lehet mondani - társadalmi vitán, de tényleg nagyon komolyan kellene venni a fenntartható fejlődés, a globális felmelegedés, a VAHAVA-program kérdését, a természetvédelem kérdését. Még egyszer kihangsúlyozottan szeretném kérni az államtitkár urat, hogy vegyük újból elő a természetvédelmi törvényünket, és helyezzük vissza a helyi védettség kérdését megyei vagy állami szintre. Itt jön be az, amit a képviselőtársam mondott, a jótállás és a jósága annak, hogy milyen forrásból próbáljuk meg a természeti értékeinket megvédeni, hisz ez részben az állam kötelezettségei közé is tartozik, másrészt pedig az állampolgárok kötelezettségei közé tartozik, viszont a másik oldalon ott, ahol valóban környezetvédelmi károsodás történik és annak megfogható a károkozója, abban az esetben az állam valóban a maga részéről lokalizálja a problémát, mert nem tudni, hogy ennek az emberi szervezetre milyen hatásai vannak, utána pedig büntető szankciókkal kőkeményen oda kell állítani az egyént vagy adott esetben a vállalkozást.
Szeretném még egyszer kérni, hogy a természetvédelmi törvényt, államtitkár úr, vegyük újból elő egy nyugodtabb időszakban, de lehetőleg minél gyorsabban, mert az önkormányzatoknál sajnos a forráshiányokból adódóan áldozatául esik olyan természeti érték, aminek nem lenne szabad; hangsúlyozottan mondom még egyszer, hogy nem lenne szabad, holott én úgy érzem, hogy szép lassan a természetünket feléljük az esetleges rövid távú hasznok érdekében. Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem