KIS PÉTER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KIS PÉTER LÁSZLÓ
KIS PÉTER LÁSZLÓ, a mezőgazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága 2007. március 13-án tárgyalta a T/2425. számú törvényjavaslatot. A mezőgazdasági bizottság nem első helyen kijelölt bizottság, de a törvényjavaslat által érintett törvények mindegyikéhez szorosan kapcsolódik az agrárium tevékenysége mint környezethasználóé. A bizottsági ülésen megfogalmazódott: helyes, hogy a törvényjavaslatot „a szennyező fizet” elv hatja át, a környezeti felelősség súlyát növeli a módosítás. A környezeti károk megelőzése és helyreállítása tekintetében a környezeti felelősségről szóló európai uniós, parlamenti és tanácsi irányelv jogharmonizációja kapcsán négy nagy súlyú és horderejű törvényt érint a módosítás. A törvénytervezet a jogharmonizáción túl pontosít, kiegészít és párhuzamosságokat szüntet meg.
Tisztelt Ház! Elhangzott a bizottság ülésén, hogy a magyar, jelenleg érvényes jogszabályok sok esetben szigorúbbak az előbb említett uniós irányelveknél. Egyértelmű volt az az álláspont, miszerint a környezeti állapotunk megőrzése és javítása érdekében ezeken a jogszabályokon lazítani nem szabad. Gazdag a felelősségszabályozásunk. A környezetvédelmi törvény 101. § (1) bekezdésének változása egyértelmű rendelkezést fogalmaz meg. A környezethasználó az e törvényben meghatározott és más jogszabályokban szabályozott módon büntetőjogi, szabálysértési jogi, polgári jogi és közigazgatási jogi felelősséggel tartozik tevékenységének a környezetére gyakorolt hatásaiért. Kiemelkedően fontos a bizottság szerint is a módosítás kapcsán a környezetvédelmi törvény fogalomrendszerének pontosítása, a biztosítékadási kötelezettség, a magyar állam javára jelzálog-bejegyzési lehetőség a környezethasználók vagyonára.
Tisztelt Parlament! Ennyiben kívántam ismertetni a bizottságban elhangzottakat és az álláspontot. A bizottság a törvényjavaslatot 12 igen és 10 tartózkodó szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem