GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben többen elmarasztalták a Fideszt az antiszemita szélsőjobboldallal való kokettálás miatt. Magam is ezt tettem egy hete. Sokan elmondtuk, miért tűrhetetlen az Árpád-sávos zászló köztereken való használata, és miért tűrhetetlen annak mentegetése.
A legfontosabb érvünk az volt, hogy az Árpád-sávos zászló egyértelmű antiszemita kód. Úgy tűnik, hogy ezt a tényt, miszerint ez a politikai szimbólum a XX. és XXI. századi magyar történelemben egyértelműen antiszemita kód, a Fidesz és a KDNP politikusain kívül majd’ mindenki tudja. Biztosan értik a zászló fenyegető jelentését a magyar zsidók, és biztosan értik a zászló mentegetésében megbúvó bátorítást a magyar zsidógyűlölők. Néhány napja arra a nagyszerű időszakra próbáltunk meg emlékezni, amely a piros-fehér-zöld trikolórt tette nemzeti lobogóvá.
Arra a időszakra próbáltunk meg méltón emlékezni - ezt tette meg Gábor is a tojászivatarban, Budapest főpolgármestere, Demszky Gábor a Petőfi-szobornál -, amely megteremtette a modern politikai szabadságjogok rendszerének alapjait hazánkban. Mi, liberálisok a szabadságot az egyik legfontosabb értékként tiszteljük és védjük, de nemcsak számunkra evidencia, hogy a szólás, a gyülekezés és a sajtó szabadsága nélkül nem lehet szabad életről, nem lehet demokráciáról beszélni.
És ha ezen demokratikus alapértékekre gondolunk, ha arra gondolunk, hogy ezen alapvető egyéni és közösségi szabadságjogok a tartópillérei annak a liberális jogállamiságnak, melyet a rendszerváltó alkotmányozó atyák kialakítottak - távolabbról nézve és pontosabban fogalmazva: melyet a magyar nép 1848-tól több nagy nekifutással, sikeres küzdelmek és fájó kudarcok árán szó szerint vérrel és verítékkel kiharcolt magának -, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy antiszemita kód mivoltán túl milyen üzenetet is hordoz még az Árpád-sávos zászló, mint napjaink egyik nagy szerepet kapó politikai szimbóluma.
Az elmúlt hetekben volt néhány esemény, melyek láncolata szépen kirajzolja, miről is van szó valójában. A Petőfi-szobornál állva, Demszkyt hallgatva szemben álltam az Árpád-sávos zászlók alatt őrjöngőkkel. Láttam a valamilyen - számomra megmagyarázhatatlan - okból szabadlábon lévő Toroczkait és a körülötte náci karlendítések kíséretében kordont rázó, magából kivetkőzött szkinhedeket, futballhuligánokat és társaikat. Finomam szólva sem az volt az érzésem, hogy politikai szabadságjogaikkal élve a véleményüket szeretnék kifejezni. Nem éltek szabadságjogaikkal, hanem visszaéltek azokkal. Nem a véleményüket akarták elmondani - az artikulálatlan üvöltés nem vélemény -, hanem el akarták hallgattatni a nekik nem tetszőket. Az volt az érzésem - persze nem először, de mivel ilyen pogromhangulatot, hála istennek, nem sokszor él át az ember; talán ilyen erősen még soha -, hogy a létezésünk maga az, amivel problémájuk van; Gyurcsányé, Demszkyé, szocialistáké, liberálisoké, azoké - mondjuk ki: mindenkié -, akik nem értenek velük egyet. Elhitték, valakik elhitették velük, hogy a haza nem lehet ellenzékben, s ráadásul valami nehezen magyarázható okból azt is hiszik, hogy ők a haza, és ezért bármit megtehetnek politikai ellenfeleikkel.
Az őrjöngés odáig fajult, hogy a Petőfi-szobornál és a múzeumnál is az ünnepi műsort is végiggyalázták. Ekkor felrémlettek bennem más természetű, elsőre kulturális jellegűnek tűnő hírek, határon innen és túlról az elmúlt hetekből, amikor színházi előadásokba próbált meg beleszólni egy agresszív kisebbség, mely a saját véleményét, ízlését rá akarja erőszakolni mindenkire, mindannyiunkra.
Látnunk kell, hogy az Árpád-sávos zászlók alatt olyan politikai szubkultúra jelenik meg, melynek csak egy és talán nem legerősebb jellemzője az antiszemita beütés. A Szent Korona nevében sámánnal földgázmezőt foglaló elmeháborodottaktól a pesti utca kamaszkorú huligánjaiig egyesül alatta egy olyan politikai közösség, mely valójában magát a polgári demokráciát tagadja; azt a polgári demokráciát, melynek legszentebb szimbóluma a nemzeti trikolór, s melyben a vélemények sokszínű szabadsága és a művészi önkifejezés magától értetődő dolog.
Azt a polgári demokratikus berendezkedést tagadják, melyet a rendszerváltó erők konszenzussal alakítottak ki. Az egyéni és közösségi politikai szabadságjogoknak azt a rendszerét tagadják, melyet valamennyi szalonképes politikai erőnek kötelessége védeni mindenáron. Magát a rendszerváltást tagadják, melynek eszményét a köztársasági elnök úr oly határozottan védte meg a miniszterelnökkel szemben, amikor az relativizálta annak jelentőségét, s megjegyzem, melynek eszményét sajnos hallgatásával védtelenül hagyta több alkalommal is a köztársaság elnöke tavaly ősszel és idén márciusban egyaránt. Pedig valószínűleg ő is egyetért Demszky Gáborral, aki (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) azt mondta a Petőfi-szobornál 15-én: „Mi vagyunk többen. Mi, akik szeretjük a szabadságot, akik féltjük és óvjuk a demokráciát. Sokfélék vagyunk, de ebben egyetértünk, és mi vagyunk többen.”
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
(9.40)
