GÁL J. ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GÁL J. ZOLTÁN
GÁL J. ZOLTÁN, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ön is téved, a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz más forrásból is érkezett bejelentés erről az érdeklődésről, amelynek tárgya, mondom még egyszer, túlterjeszkedett azon, amit egy újságíró egy miniszter vagyoni helyzetével, építkezésével kapcsolatban szokott tenni. A másik pedig, hogy amit ön említ, azt nyilván az a vizsgálat fogja tisztázni, amit a miniszter úr kezdeményezett, mert, hadd húzzam alá még egyszer, természetesnek tartja ő maga is és a kormány minden tagja, hogy az újságírók háborítatlanul végezzék munkájukat.
Ugyanakkor arra kérem önöket, ugyanezt ne vitassák el a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársaitól. Az előbbi kérdésemre pedig, hogy melyik kormánynak melyik minisztere volt az, aki - a pozíciójával szerintem vállalhatatlan módon visszaélve - családtagjait helyezte el nemzetbiztonsági szolgálatoknál, nos, ez az Orbán-kormány minisztere volt, ön.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti oldalon. - Dr. Pósán László: Szűnni nem akaró taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem