ELNÖK (Mandur László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Mandur László)
ELNÖK (Mandur László): Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt határozathozatalra kerülne sor, csak a pontosítás végett tájékoztatom önöket, hogy tárgysorozatba-vételről van szó, és jelen esetben abba, hogy az Országgyűlés mit vesz tárgysorozatba, a kormánynak nem lehet beleszólása. Tehát nincs is lehetősége megszólalni ebben a kérdésben. Csak ennyiben szerettem volna kiegészíteni, a történelmi hűség kedvéért. Tehát ha jelentkezett volna, akkor sem adtam volna a kormánynak szót.
Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy tárgysorozatba veszi-e a Varga Mihály képviselő úr által előterjesztett T/2218. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 143 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett az előterjesztést nem vette tárgysorozatba, vagyis elutasította.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem