KOVÁCS KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Nem véletlen, hogy most elég sok szó esik a szemétről, és azt ígérhetem, hogy a következő hetekben, hónapokban is napirenden tartjuk ezt a kérdést, mert éppen az a célja a kormánynak, hogy tisztítsuk meg a környezetünket, hogy ne azzal szembesüljön, mondjuk, egy Burgenlandból átérkező turista vagy utazó, mintha egy másik világba lépett volna, ahol szemétlerakatok és szeméthegyek vannak egymás hegyén-hátán. Ezért szeretnénk tisztába tenni az országot, és éppen ezért a zöldkommandó és a többi vizsgálat sorra fogja ezeket az illegálisan elhelyezett, elhagyott szeméttelepeket felszámolni. Ennek persze az első lépése az, hogy felhívjuk a figyelmet erre.
A hazai szabályozás egyébként nagyon szigorú, ezért ezt is elmondanám ebben a körben még egyszer, és hangsúlyoznám, mert meggyőződésem, hogy most, hogy feltárjuk ezeket a szeméthegyeket, a következő lépés egyértelműen a megelőzés. A megelőzés egyik legfontosabb formája az, hogy tájékoztatjuk, hogy az a tevékenység, cselekmény, amit elkövet az érintett, bizony bűncselekmény, annak nagyon komoly ára van. Egyébként éppen most van a parlament előtt az a törvénymódosítás - ma is szavazunk majd róla -, amelyik további feltételeket, jelzálogjogot, vagyoni feltételeket fog megszabni annak érdekében, hogy minél kevesebben éljenek vissza a szemétkezeléssel, a szemételhagyással.
Ami a konkrét ügyet illeti, több mint négyezer tonna szemétről van szó közel húsz telephelyen, és ebből az ön által említett 80 tonnából a felügyelőség 5 tonnányit vizsgált át tételesen és tüzetesen. Ebben az 5 tonnában nem talált veszélyes hulladékot; talált olyan anyagokat, elsősorban lakossági hulladék anyagokat, amelyek között például volt műanyag fólia is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), sőt találtak a fecskendőkhöz infúziós zacskókat is. Ezek sem minősülnek azonban sem kórházi, sem veszélyes hulladéknak, az elszállításáról pedig nagyon gyorsan gondoskodni fogunk, ahogy ezt ön is tudja a hírekből. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem