DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ennek a törvényjavaslatnak a sorsa valóban hosszabb időre nyúlik vissza, ahogyan erről már több mindenki is szólt. Még 2002 novemberében jött létre az az albizottság, amelynek az volt a feladata, hogy bizonyos visszaélésekre vonatkozóan megvizsgálja azt, hogy szükség van-e jogalkotási lépésekre, és ha igen, akkor azok melyek legyenek. 2005-ben született egy országgyűlési határozat is, amely országgyűlési határozat már konkrétabban megfogalmazott feladatokat, és ez a törvényjavaslat jelentős részben ennek a határozatnak a tartalmában megfogalmazott követelményeknek próbál eleget tenni.
Való igaz, hogy ha a törvényjavaslatot az Országgyűlés elfogadja, akkor az ügyvédek, a közjegyzők és a végrehajtók a munkájuk, munkavégzésük során jelentősen új helyzet elé kerülnek. Kétségtelen, hogy sok minden követelménynek meg kell tudni majd felelniük a szakma különböző területein dolgozóknak, ha képessé kívánnak válni a törvényi követelmények teljesítésére. Én azt hiszem, hogy kishitűség lenne azt állítani, hogy akár az ügyvédi, akár a közjegyzői vagy a végrehajtói kar ne lenne erre képes. Nagyon sokszor nagyon sok új feladatot állított a szakma elé a különböző törvények tartalma, mégis képesek voltunk ezeknek megfelelni.
Én azt hiszem, az egy forradalmi előrelépés, talán mondhatjuk úgy is, hogy egy jogtörténeti jelentőségű lépés, hogy például a törvényjavaslat 3. §-ában az szerepel, hogy a hitelesítésszolgáltató az elektronikus aláírás tanúsítványának visszavonásával kapcsolatban 3 percen belül közzéteszi az erre vonatkozó nyilatkozatot. Én nem emlékszem arra, hogy valaha is magyar törvényben 3 perces teljesítési határidő megfelel, de azt hiszem, ez igazából természetes, ha végiggondoljuk, hogy ma milyen világot élünk, és az informatika korában milyen követelményeknek kell mindannyiunknak eleget tenni.
(16.40)
Ennek a törvényjavaslatnak az elfogadásával részben kötelezővé, részben lehetővé válik az, hogy a szakma különböző képviselői, közjegyzők, ügyvédek és végrehajtók különböző nyilvántartásokba betekintést nyerhessenek, és ezzel a betekintéssel ellenőrizhetővé válik mindazoknak a személyi adata, akik valamilyen jogügyletre vonatkozóan ügyvédhez, közjegyzőhöz fordulnak. Azt hiszem, hogy erre szükség van. Szükség van, mert hallhattuk és tudjuk egyébként is, hogy gyakran előfordulhat, amikor egy személyi igazolvány egyedüli megtekintése vagy önmagában a személyi igazolvány megtekintése, vagy bármilyen más, a személy adatait tanúsító okiratnak, okmánynak, nem elegendő ahhoz, hogy hitelt érdemlő módon meggyőződhessen az ügyvéd vagy a közjegyző, hogy valóban azzal a személlyel áll-e szemben, akit az okirat, az igazolvány jelöl.
Ez lényeges dolog, mert nagyon súlyos következményei lehetnek, ha téved, vagy netán valaki szándékosan mást szeretne, mint amit a felszín mutat. Azt hiszem, az egy jó dolog, ha az ügyvéd felcsatlakozhat ezekre az elektronikus nyilvántartási rendszerekre, és ezek ellenőrzése révén megnyugtatóan tudja ellenőrizni azt, hogy ki is az az illető személy, vagy melyek az ingatlan adatai, vagy a cég bizonyos telephelyei, fióktelepei és egyebei milyen ingatlanokat takarnak. Nagyon fontos követelmény azonban az, hogy ezekkel a lehetőségekkel ne lehessen visszaélni, hiszen, mint tudjuk, erre is előfordulhat alkalmanként példa. Úgy gondolom, a törvény megnyugtatóan rendezi azokat a feltételeket, amelyeket az utólagos visszakereshetőség, a folyamatos rögzítés tekintetében nyújtanak ezen eljárások keretében. Tehát megnyugtatóan tartalmazza azt, hogy amennyiben valaki szeretne visszaélni a törvény adta lehetőségével, kötelezettségével vagy jogával, akkor az utóbb ellenőrizhetővé válik.
Egy más kérdésnek tartanám azt, amiről Vitányi képviselő úr beszélt, hogy az ügyvédi titoktartás szabályai hogyan alakulnak. Igazat adok önnek a mondanivalója ezen részében megfogalmazottakkal, én is úgy gondolom, hogy az ügyvédi titoktartás az állampolgárok védelme érdekében nagyon fontos garanciális követelmény. Ez a törvényjavaslat azonban nem erről a témáról szól alapvetően, hanem másról. Mint ahogy hallhattunk Hajdu képviselő úrtól is egy kitételt arra vonatkozóan, ha jól emlékszem, az alkotmányügyi bizottsági vitára utalva, hogy az ügyvédi meghatalmazás tartalmára vonatkozóan megfogalmazódtak aggályok. Véleményem szerint az ügyvédi törvény erre vonatkozóan világos rendelkezéseket tartalmaz. Az más kérdés, hogy hogyan szeretik esetleg értelmezni akár bizonyos hatóságok, akár magánszemélyek vagy bankok az ügyvédi meghatalmazás tartalmát. Erre vonatkozóan az ügyvédi törvény világos rendelkezéseket tartalmaz, a meghatalmazás az adott ügylet lebonyolításával vagy az abban foglaltakkal kapcsolatban teljes körű meghatalmazás, az csak annyiban korlátozott, amennyiben azt konkrétan megjelöli az ügyfél, hogy korlátozni kívánja ezt a meghatalmazást. Tehát minden okirat átvételére, pénz átvételére és egyebekre feljogosítja az ügyvédet, fel is hatalmazza, és egyben felelőssé is teszi. Tehát ha bárki korlátozni kívánja ezt a meghatalmazást, és ez a meghatalmazáskorlátozás nincs benne a meghatalmazásban, akkor jogellenesen jár el. Az más kérdés, hogy nem biztos, hogy ezeket mindig érvényesíteni lehet. Tehát nagyon fontosnak tartom mind az adatokhoz való hozzáférés lehetőségét, és ezzel párhuzamosan azt is, hogy mindezek ellenőrizhetővé váljanak.
A törvényjavaslat külön foglalkozik a közjegyzőkkel és külön foglalkozik a bírósági végrehajtókkal kapcsolatos eljárásokkal, szabályokkal. Én talán azt emelném ki a közjegyzőkre vonatkozó okirat-szerkesztési szabályokra vonatkozó rendelkezésekből, hogy a törvény világosabbá teszi majd azt, hogy a közjegyző az okiratkészítés során ügyleti vagy ténytanúsító okiratot állít-e ki vagy készít. Ez a korábbi törvényben nem szerepel világosan és egyértelműen jól elhatárolható módon, a mostani megfogalmazás és különbségtétel nagymértékben segíti a megfelelő jogértelmezést, úgyhogy ezt szívesen támogatjuk.
A bírósági végrehajtásra vonatkozó szabályokra kitérve azt tartanám fontosnak megemlíteni, hogy a részletfizetésre vonatkozóan új szabályozást fog tartalmazni a törvényjavaslat. Ezt ma bírói döntés alapján, a végrehajtást kérő hozzájárulásával lehet megtenni. Ha a törvényjavaslatot elfogadjuk, akkor természetes személyekre vonatkozóan pénzkövetelés esetén - a halasztást ide nem értve, tehát kizárólag részletfizetést - a törvény lehetővé fogja tenni. Azt hiszem, hogy életszerű ez a megoldás, a gyakorlat remélhetőleg azt fogja igazolni, hogy ez egy helyes lépés volt.
Úgy gondolom, nehéz időszak előtt áll a szakma, mindenkinek sok mindent meg kell majd tanulni, és alkalmassá kell tenni egy ügyvédi vagy egy közjegyzői, egy végrehajtói irodát egyaránt arra, hogy ennek a törvényjavaslatnak képes legyen megfelelni. Körülbelül tízezer ügyvéd dolgozik ma Magyarországon, ezen tízezer ügyvéd mindegyike nem biztos, hogy képes lesz ennek a követelménynek megfelelni. De sajnos verseny van, versenyben élünk, és ha nem tudunk lépést tartani a korral, akkor bizony az is benne van a sorsban, hogy akkor más területre kell szakosodnia az adott ügyvédnek, mással kell foglalkoznia, és egy-egy irodának esetleg konkrétabb irányt szabhat az a követelményrendszer, amely például ebben a törvényjavaslatban is megtalálható.
Az azonban bizonyos, hogyha ezt a törvényt elfogadjuk, akkor a jogügyletek biztonsága javulni fog. És ha ez így van, akkor érdemes ezt a törvényt elfogadni, és érdemes a szakmának is igazodnia az új feltételekhez. Bizonyos leendő módosításokat hallva és figyelembe véve, ezekkel együtt a törvényjavaslatot a Szabad Demokraták Szövetsége támogathatónak tartja.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem