TÁTRAI MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

TÁTRAI MIKLÓS
TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértünk abban, hogy a civil szektor erősítése és az 1 százalékos felajánlás lehetősége mint a szektor erősítésének egyik eszköze nagyon fontos kérdések, a cél tekintetében nincsen köztünk semmiféle véleménykülönbség.
Való igaz az is, hogy a '96-ban megalkotott törvény több pontja az elmúlt 11 év tapasztalatainak figyelembevételével módosításra szorul. Mi sem tükrözi ezt jobban, mint hogy a kormány első félévi jogalkotási tervében szerepel a törvénymódosítás kormány általi elfogadása és az Országgyűlés elé terjesztése.
A képviselő úr felszólalásában említett két kérdéskör az 1 százalékos felajánlással kapcsolatban azonban már vitára ad köztünk okot vagy lehetőséget. Ami a zárt boríték rendszerét illeti, 1996-ban döntően adatvédelmi szempontból született ez a megoldás, az adatvédelmi biztos ajánlásainak figyelembevételével és egyetértésével. Nem látunk lehetőséget adatvédelmi szempontból - miközben a képviselő úr érveinek egy részét szintén osztjuk - egy nem zárt borítékos rendszer alkalmazására.
Ami a támogatások, felajánlások célba juttatását illeti, a tekintetben folytattunk nem is olyan régen már egy vitát itt, a parlament falai között. Egyrészt abban az esetben, hogyha nem ér célba a felajánlás, erről az adózó jelenleg is értesül, erről őt az adóhivatal értesíti. Másrészt számos olyan példa van bármilyen pénzügyi befizetés, egy banki befizetés, egy postai befizetés vagy akár egy levélfeladás esetében, amikor a küldemény nem kézbesítéséről értesül csak a feladó; arról, hogy minden rendben van, külön értesítésre nincsen szükség. Ez az értesítés ugyanis, képviselő úr, pénzbe kerül, pénzébe kerülne az adófizetőknek; nem látjuk úgy, hogy azokban az esetekben, amikor célba ért a küldemény, nincsen semmi probléma, ott az adófizetők pénzét levelezésre kellene költeni az adóhivatal és a felajánlástevők között.
Azt a gondolatát viszont hadd utasítsam vissza, amellyel kezdte a felszólalását, hogy elvész az a pénz, amely nem az adózó rendelkezése szerint ér célba. Nem vész el, képviselő úr, a költségvetés része ez a pénz is, a költségvetés kiadási oldalát, illetve az egyenleg javítását szolgálja. Ez nem kevésbé fontos cél, mint annak a konkrét civil szervezetnek a támogatása, amelyre ezt a támogatást az adózó felajánlotta.
Mint az imént említettem, zajlik a Pénzügyminisztériumban az előkészítése egy átfogó módosításnak az 1 százalékos törvény tekintetében. Ennek az előkészítő munkának a során a civil szervezetek, az egyházak véleményét a minisztérium kikérte, illetve a törvényalkotás különböző fázisaiban ki fogja kérni, és a javaslat Országgyűlés elé terjesztése előtt a parlamenti pártokkal, illetve a frakciókkal is egyeztetni kívánunk.
Mindennek fényében a képviselő úr által is említett önálló indítványt most nem fogjuk támogatni, de ezeknek a kérdéseknek a tárgyalására a kormány által előterjesztett javaslat keretein belül természetesen készek vagyunk.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem