DR. GYENESEI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. GYENESEI ISTVÁN
DR. GYENESEI ISTVÁN (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én optimista ember vagyok, ezért a mai vitanap kezdeményezése mögött tulajdonképpen nem mást, mint a vidékért érzett, tenni akaró aggódást akarom látni, és talán van is erre némi esély, bár az eddigi hozzászólások azt sejtetik, mint ha a vidéken élők helyzete csak ürügy lenne arra, hogy beszéljünk, és netalántán a különböző vélemények itt most úgy ütközzenek, hogy abból egy adok-kapok is kijöhet.
Kétségbevonhatatlan tényekkel ugyan, de eddig a vezérszónokok elbeszéltek egymás mellett, általam tisztelt kormánypárti és ellenzéki képviselőtársaimra ez egyaránt igaz. Valódi párbeszédre lenne szükség, valódi aggódásra, valódi közös gondolkodásra. Bocsánat, de vidékpártiként mondom: nem a vidékről kellene beszélni, hanem a vidékért, a vidéken élőkért szólni és tenni.
Kedves Képviselőtársaim! A „vidék” szó alatt sem ugyanazt értjük valamennyien. A vidék, a vidékiség esetenként - valljuk be - pejoratív hangulatot, néha sértést is hordoz, máskor a vidék, a szép tájú vidék nosztalgikus és illúziókeltő is lehet. A valóságban nem más, mint a táj, az épített környezet és többségében viszonylag kis létszámú emberi közösségek együttese.
(11.50)
De mi a vidék? Minden, ami a fővároson kívül van? Vagy minden, ami a megyei jogú városokon kívül van? Akkor a kisvárosok már nem tartoznának ide. Vagy a kisvárosok is még a vidék fölött vannak? Ne vitatkozzunk ezen, nem is ez a lényeg. Személyes megítélésem szerint a döntő kérdés az, hogy a javak elosztása milyen távolságra esik egy adott közösségtől. Minél több szolgáltatás esik távol egy adott településtől, annál inkább vidéki, és így annál inkább kitett helyzetbe kerül.
Térségben kell gondolkodni és gondoskodni a vidékről - vallom én, és remélhetőleg nagyon sokan. A helyi döntési lehetőségek és a melléjük rendelt források határozzák meg azt, hogy adott időszakban, adott helyen erősödik vagy éppen gyengül egy térség vidéki jellege. Mert mindkét folyamatnak tanúi vagyunk, tanúi lehetünk, és befolyással vagyunk rá. Személyes célom volt mindig is, hogy megteremtsük, megtartsuk az élhető élet feltételeit a somogyi településeken, és ez ma is sokunk számára az igazi kihívás. Nem engedhetjük meg, hogy kiürüljenek a vidéki iskolák, a művelődési házak, a templomok, a posták. Mert ha igen, akkor nincs más út, mint hogy kulcsra zárják őket, és keresni kell a következő megoldást, hogy a szolgáltatás eljusson.
Mi a megoldás? Aktív vidékfejlesztő politika, nemcsak szavakban, de érzékelhető módon is. A legfontosabb támogatott cél kell hogy legyen a megélhetési feltételek komplex javítása és kialakítása, a leépülés megelőzése, mert visszafordítani már nagyon nehéz, megelőzni sokkal könnyebb. Ez sem egyszerű, de sokkal könnyebb. Természetesen hiba lenne mindenütt minden szolgáltatást igényelni. És itt bújik elő a kistérség szerepe. Kulcskérdés az, sikerül-e a szolgáltatás elérhetőségét biztosítani. És ehhez úthálózatra van szükség, ehhez megfelelő közlekedési, tömegközlekedési feltételekre van szükség, színvonalas utazó, helybe hozott szolgáltatásra, és olyan telekommunikációra, ami egy valós e-Magyarország lehetőségét teremti meg minden egyes településen. És még valamire szükség van: közbiztonságra, a közbizonytalanság és a közfélelem helyett. Igaz, másutt is, de a kistelepüléseken, a magyar vidéken különösen szükség lenne nagyobb közbiztonságra.
Kedves nem vidéki Képviselőtársaim! Talán a legfontosabb az lenne, ha a nem vidéki Magyarország felismerné, hogy számukra sincs más járható út, mint a vidék fejlesztése.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem