DR. HARGITAI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy 800 fős kistelepülésen élek, nem itt, Budapest térségében, mondjuk, egy alvófaluban, hanem egy baranyai településen. Ez meghatározza a gondolkodásomat, mondhatnám azt is önöknek, hogy megköti a gondolkodásomat. Lehetnék indulatos is, ha erről a témáról kell beszélnem. Én mégsem leszek indulatos, sokkal inkább szomorú, látva azt, hogy a kormány hogyan gondolkodik a magyar vidékről, és hogyan gondolkodik elsősorban a kis falvakról.
A kis falvakról azért szeretnék beszélni, mert a magyar településszerkezetet ismerve tudjuk jól, hogy a magyar települések fele 1000 főnél kisebb település. Azt fogom nagyon rövid megszólalásomban vizsgálni, hogy hogyan gondolkodnak önök erről a világról, hogyan gondolkodnak a kis falvak világáról önök. Tudom, hogy kényszerek is meghatározzák az önök gondolkodását, nincsenek ideális helyzetben. Pénzügyi válságba lavírozták az országot, az államháztartás helyzete tragikus. Ez egy olyan tényező, amitől én sem tudom függetleníteni magam. Bár tudnám függetleníteni magam, de ez végül is lehetetlen.
Ebben a helyzetben, ahova eljutott az ország az önök áldásos tevékenysége kapcsán, önök milyen megoldási lehetőségeket látnak? Azt látom, és ezt kell nagyon szomorúan kimondanom, hogy önök már ahhoz sem éreznek tehetséget, és akarat sincs önökben arra, hogy ezen a 93 ezer négyzetkilométeren, ezen a kicsi Magyarországon ellássák az állami feladatok teljességét. A válságból úgy akarnak kimenekülni, hogy összehúzza magát az állam, összehúzza magát a kormányzat, és kivonul az államterület egy részéről, ott közvetlenül nem kíván állami feladatokat ellátni, ahol tegnap ellátott állami feladatokat.
Kisposták - nem fogom Kovács képviselő úr szavait újra felidézni, csak idézem, hogy mi alapján vonhatjuk le ezeket a következtetéseket. Kisposták eltűntek a 600 főnél kisebb világból, megy tovább a gőzhenger, és az 1000 főnél kisebb településekről is fel fogják számolni a normál postai ellátást.
(11.30)
A közoktatás teljes átszervezése. Van önöknek bátorságuk azt, amit csinálnak, partneriskola-programnak elkeresztelni! Mi, akik ismerjük a költségvetés számait, tisztelt államtitkár úr, nagyon jól tudjuk, hogy a partneriskola-program a kistelepülési iskolarendszer felszámolásának programja. Ezt nem egy év alatt fogják elérni, de hogy ebben a kormányzati ciklusban ez bekövetkezik, az nekem szent meggyőződésem.
A szociális intézményi világ kapcsán, ami a mi önkormányzatainknak is része volt, Ferge Zsuzsa is tiltakozik az ellen, amit önök csinálnak. A költségvetési törvény vitája kapcsán már elmondtam önöknek. Lehet persze - Szabó képviselő úrra utalva -, mondjuk, a jelzőrendszeres szolgáltatás nagyszerűségéről beszélni; tényleg jó, azt egy kistérségben kell megszervezni. De hogy a szociális étkeztetést miért kell belezavarni a kistérségekbe, ezt én nem értem. A bablevest miért kell 25 kilométeren keresztül utaztatni, amikor azt egy kistelepülésen is elő tudnánk állítani? A házi szociális gondozást, a házi segítségnyújtást - amelynek csak akkor van értelme, ha egy olyan ember kopog rá az idős emberre, akivel szemben az idős embernek a bizalma is megvan, és aki időben érkezik - miért kell egy kistérségben megszervezni, amikor azt helyben is meg lehet csinálni? Ez számomra egy rejtély. Márpedig a költségvetés számai azt ösztönzik, hogy ezt a szolgáltatást is egy kistérségbe vigyük.
Az ember azt gondolná, ha már tőlünk minden szolgáltatás eltávolodik, a falvak világából, akkor legalább az utazási lehetőségeinket segítik, hogy elérjük mi ezeket a szolgáltatásokat. Nem ez történik. Egyre ritkább Volán-járatokkal találkozunk, megszűnő MÁV-vonalakkal találkozunk, vagyis a mozgáslehetőségeinket is elveszik tőlünk. Nemhogy segítenének minket abban, hogy eljussunk ezekhez a szolgáltatásokhoz, hanem bezárnak minket a falvainkba, és bezárnak minket a gondjainkba.
Önök azt gondolják, az megoldás, hogy az állam összehúzza magát, és valamifajta városfalak mögé vonul vissza. Mihályi Péternek, az önök jeles szakértőjének nem osztjuk a gondolkodását, a kereszténydemokrata frakció számára elfogadhatatlan az, amit ő képvisel. Nem képviselünk változatlanságot sem az oktatás világában, sehol máshol. Én elfogadok mindenfajta változtatási szándékot, de azt nem, amit az önök szakértője képvisel, hogy a falu egy középkori csökevény, túllépett rajta az idő, és ezért felejtsük el a falvak világát! Utánanézhető, a Népszabadságban jelentek meg, tisztelt képviselő úr, ezek a mondatok! (Font Sándor: A stratégia előkészítője!)
Lenkovics Barnabásra hadd utaljak még, mert már nincs időm. Az állampolgári jogok biztosaként itt fogadtuk el a jelentését. Ő mondta ki, és önök is elfogadták ezt a jelentést, hogy ha ezek a hatások, amelyekről én beszéltem, együtt érik valahol a kistelepülések embereit, márpedig ezek ma egységesen és együtt jelentkeznek, akkor ez egy alkotmányosan visszás helyzetet idéz elő.
Önök a pénzügyi kényszereik miatt nem látnak más megoldást - természetesen nagyon sajnálom -, hogy a kisfalvak népét magukra hagyják, a legelesettebbeket, a legrászorultabbakat hagyják magukra, és azt gondolják, hogy rövid távú érdekek miatt megoldás az, hogy mondjuk, kistérségbe kényszerítenek mindenfajta szolgáltatást. Újra felfedeztük a hetvenes éveket, csak akkor egy koncepció alapján mondták ki a mi településeinkről azt, hogy ezek fejlődésképtelen települések, ott még építési engedélyeket sem lehetett kiadni. Most pedig az átgondolatlanság juttatott minket újra a hetvenes évekbe, és ennek ugyanaz lesz a társadalmi kára, mint a hetvenes évek politikájának. Ezt köszönheti önöknek a kistelepülések népe.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem