DR. KOVÁCS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KOVÁCS ZOLTÁN
DR. KOVÁCS ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! A vitanapok mindig fontos kérdésekre irányítják a közfigyelmet, sajnálatos, hogy ma arról vagyunk kénytelenek szót ejteni, hogy a szavakban történő vidékfejlesztés helyett valójában falurombolás folyik Magyarországon. Kiderült, az ország egészét tekintve jelentős lemaradásban vagyunk az Unióhoz csatlakozó országok között. Az utóbbi években itthon az igazi lemaradás azonban vidéken következett be. Ezt a helyzetet tovább fokozza az egyes térségek közötti szakadékok további mélyülése.
Mindannyian egyet kell értenünk abban, hogy Magyarországot nem lehet vidékre és fővárosra, vidéki és városi Magyarországra osztani, hogy ne érezzék a vidéken élők másodrangú állampolgárnak magukat. Mégis a jelenlegi kormányzati politika szemrebbenés nélkül fittyet hány a vidék társadalmára, megosztja az országot. Vajon elképzelhető egy ország fejlesztése a vidék kihagyásával? Mélyen egyetértek Eötvös szavaival: „Az egész hazát csak eszmében foghatjuk fel, s így azon szeretet, mellyel az egyes falujához vagy környékéhez ragaszkodik, tulajdonképpen azon kapocs, amely őt a hazához köti.” Tökéletes megfogalmazás, a vidék maga a haza is.
Nézzük, miként vélekedtek a kormánypártok a vidékről még a választásokkor. Szocialista Párt: „Törvényi garanciákkal segítjük a vidéken élők helyzetének javítását és az agrárium fejlesztését. Elérjük, hogy a vidéki emberek életfeltételei, esélyei fokozatosan közelítsenek a fejlettebb településeken élőkéhez. A munkahely-teremtés, az infrastruktúra fejlesztése, a közszolgáltatások színvonalának és elérhetőségének javítása akkor lehet sikeres, ha számol a vidéki térségek, falvak adottságával.” Arról a képmutatásról már nem is beszélve, amit az SZDSZ produkált: vidékellenességüket 2006 tavaszán levedlették, és a következők szerepeltek programjukban: „Milyen legyen a vidék? Rendelkezzen a városi élet minden előnyével, annak hátránya nélkül. A területi különbségek tolerálhatatlanok egy szolidáris és nemzetközi versenyképességre törekvő országban.” Tisztelt SZDSZ-es képviselők, milyen lenne egy város posta, vasút és iskola nélkül? Ennyit az ígérgetésekről.
Az őszödi beszéd és az azóta történtek, a kormánypártok pálfordulása mára már nem meglepő. Sőt, a kormány annyira megfeledkezett ígéreteiről, hogy a 2007-es munkatervében egy szó sem esik a vidék fejlesztésével kapcsolatos törvényjavaslatokról.
(10.50)
Tisztelt Országgyűlés! Minden fejlett európai állam pontosan tudja, hogy a vidék, a mezőgazdaság szerves részét képezi egy országnak, nélkülük nem lehet és nem is szabad kormányozni, mint ahogy puszta ígéretekkel vagy jól hangzó lózungokkal sem. A vidék Magyarországa értetlenül és elkeseredetten áll az utóbbi idők történése előtt, mintha a történelem ismételné önmagát. A Rákosi-rendszer terméke volt a falurombolás, ez volt az az idő, amikor az embereket a téeszekbe kényszerítették, a fiatalokat elüldözték a falu megtartóerejének növelése helyett. A vidék irányításának politikai technikái ma is több hasonlóságot mutatnak: visszajött a tanácsrendszer, az önkormányzat lehetősége szűkül, a választott ellenzéki polgármesterek helyett bukott szocialista funkcionáriusok döntenek a területfejlesztési pénzek elosztásáról.
Mi az, amit a vidéken élők elvárhatnak az államtól? Megfelelő képzés gyermekeinknek, munkahely és jó közlekedés a felnőtteknek, ez az, ami elsősorban megtartja a vidéken élőket. Az iskola és a közlekedés pont az a kettő, amit a jelenlegi kormányzat lábbal tipor. Eljött az iskolabezárások időszaka, a kormány szűkmarkú finanszírozása következtében iskolák százaira kerül lakat, gyerekek ezrei kényszerülnek rossz közlekedési viszonyok között hajnalban más településekre iskolába járni.
A kormány az idei évben a józan ész, a környezetvédelem és az Európai Unió jelenlegi közlekedési stratégiájával megy szembe a vasúti szárnyvonalak leépítésével. Az 500 kilométer szárnyvonal bezárása, amire márciusban került sor, több százezer ember életét nehezíti meg. Mindezek mellett szinte biztosra vehető, hogy a nyilvánosságra került, 82 felfüggesztendő vasútvonalat tartalmazó listán lévő vonalak többsége is előbb-utóbb a bezárás sorsára jut, csak idő kérdése, hogy mikorra szervezik át a menetrendet, hogy aztán kihasználatlanságra hivatkozva bezárják ezeket is. Nézzék meg, ma így néz ki egy kisvárosi menetrend március 3-a óta! Ennyi vonatpár szűnt meg! (Felmutatja az iratot.)
Tovább nehezedik a helyzet, ha a posta is bezár. Februárban és márciusban a korábban végrehajtott 500 postabezárás után újabb 104-gyel gyarapította a listát a szociálliberális kormány. Helyette mobilposta van, és van a mobilpostának is mobilpostája. Hogyan lehet ez, tisztelt képviselőtársaim? A postaautóban elhelyeznek egy biciklit, amelyre aztán a költségtakarékosság jegyében a faluba érve felugrik a postás, és ezzel járja körbe a települést. Mennyire modern szolgáltatás ez? Tisztelt politikustársak, hóban, fagyban, sárban kint állunk a kapu előtt, és várjuk a bizonytalan időben érkező postást, miközben egyébként a megszokott közösségi tereket bezárják. Tisztelt jelen nem lévő miniszterelnök úr, nem érzi a szavai és a tettei között meghúzódó különbséget? Hogyan akarja fejleszteni a magyar társadalom tudását és szakképzettségét, ha első lépésként lehetetlen helyzetbe kényszeríti a falusi iskolákat?
Miután tisztán látható, hogy sem a közlekedést, sem a vidéki oktatást önök nem támogatják, vegyük sorba a további faluromboló tevékenységeket. Nézzük az egészségügyet! Az egészségügyi reformnak csúfolt kormányzati cselekvéssorozat eredményeképpen a vidéki emberek számára még nehezebbé vált az élet. A területi ellátás zűrzavaros kijelölésének eredményeként egy-egy orvosi kezelésért akár több száz kilométert kell utaznia egy vidéki betegnek, már aki egyáltalán megteheti, hogy igénybe veszi a kórházi ellátást, ugyanis receptdíj, dobozdíj, vizitdíj, a közgyógyellátási igazolványok visszatartása, az emelkedő gyógyszerárak mellett, az egyre nehezebb vidéki közlekedés és ennek rohamtempóban növekvő költségei miatt nem mindenki tudja igénybe venni. Képtelenség úgy vidéket fejleszteni, hogy elvesszük a közlekedést, rontjuk az egészségi és szellemi állapotot, visszataszítva az embereket az évtizedekkel ezelőtti viszonyok közé.
Tisztelt Országgyűlés! Ne féljünk kimondani az igazságot: a vidéken élő állampolgárok másodrendű állampolgárok lettek (Dr. Vojnik Mária: A te szemedben!), alapvető alkotmányos jogaikat csorbítják, felemelkedési lehetőségük a munkahelyteremtő beruházásoktól, a turisztikai lehetőségek kiaknázásától, a képzési és közlekedési lehetőségektől nagymértékben függ. Elnéptelenedő, elérhetetlen, fejletlen helyre senki sem fog beruházni, a befektetés elmaradása a munkanélküliséget, a térség lemaradását eredményezi, aminek egyenes következménye az ország lemaradása is.
Apropó, munka: a választási kampányokban immár másodjára ígértek több százezer új munkahelyet. Tavaly tavasszal a munkanélküliség félmillió körüli volt, azóta folyamatosan növekszik, sajnos elsősorban a vidéken élők rovására. Miközben az itt élők egyre nagyobb anyagi problémákkal néznek szembe, aközben a kormány tagjai egyre jobban élnek. (Felzúdulás, közbekiáltások az MSZP soraiból.) Az ország gazdaságát tönkretevő új arisztokrácia gyenge kormányzását a vidéki emberekkel fizetteti meg. Nincs olyan társadalmi réteg, akit ne érintenének a megszorítások, egyet kivéve: a bérek befagyasztásából érdekes módon kimaradó kormánytagokat, nem számít, hogy a tönk szélére sodorták az országot.
Tisztelt jelen nem lévő, leggazdagabb európai Miniszterelnök Úr! Valóban jó üzenet süllyedő hajó tisztjeinek jutalmat osztogatni? Bugyiban fotózkodó, szegregációra törekvő kormányszóvivőt jelölni? Diplomát csak hallomásból ismerő kommunikációs vezetőt Brüsszelbe küldeni? Az önkormányzatot és a vidéket tönkretevő politikát folytatni? Mára oda jutottunk, hogy egyre nagyobb számban kerülnek csődközeli állapotba az önkormányzatok, a legnagyobb problémát napi gondok megoldása jelenti. Ma nem arról beszélünk, hogy hol milyen beruházás valósult meg, hanem hogy hol melyik önkormányzat lett önhikis. (Arató Gergely: Most már tudjuk, hogy mitől lesz jó a kistelepüléseknek!) Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű önkormányzatokból 1300 van hazánkban, azaz az önkormányzatok több mint egyharmada normális költségvetési finanszírozásból nem tud működni.
Tisztelt Ház! Ahová a vidékfejlesztés jelszavával érkeznek a kormánypárti képviselők, ott bezárt iskolákat, bezárt postákat, bezárt vasútvonalakat, bezárt kórházakat, elnéptelenedő falvakat, romokban lévő és adósságcsapdába került önkormányzatokat találunk. 1993-1994-ben a GDP 17 százalékát fordítottuk az önkormányzatokra, ma ez alig éri el a 10 százalékot. (Moraj az MSZP soraiban.)
Tisztelt Képviselőtársak! Nem örülök annak, hogy önök itt nevetgélnek. Nincs több idő, nem lehet az országot tovább ilyen körülmények között irányítani; nem teheti meg a kormány, hogy az igazságnak teljesen hátat fordít; nem büntetheti a vidéki polgárokat pusztán azért, mert többségében nem a jelenlegi kormányra szavaztak, és nem lehet a vidék szavát „traktorral behajtani tilos” táblával eltiporni, tisztelt képviselőtársak.
Ahogy Kodály Zoltán írta: „Nálunk még háromszáz éve ugyanaz a dal zengett várban és kunyhóban. Azóta a vár romba dőlt; ha áll, lakója idegen vagy hűtlen lett a magyar dalhoz… A kunyhó hű maradt… A falu megmentette a tradíció folytonosságát. A mi dolgunk átvenni tőle és tovább ápolni.” (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem