DR. PÁLINKÁS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. PÁLINKÁS JÓZSEF
DR. PÁLINKÁS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön rossz számot idézett. Volt egy, az iskolabezárásokat vizsgáló bizottság, amelyben a szocialista képviselők szerettek volna egy ilyen számot áterőltetni, hogy ennyi iskolát zártak be a '98 és 2002 közötti időszakban. Ez nem került bele a jelentésbe, mert ez a szám nem valós. Az pedig, hogy a jövőről folytatott vitában visszahozzuk ide azt, hogy '98 és 2002 között, azaz négy év alatt 300 iskolát bezártak Magyarországon: kérdés az, hány iskolát nyitottak közben Magyarországon. Többet, mint ez a 300. Képviselő úr, akkor történt egy átalakulás. Önkormányzati iskolák közül néhány megszűnt, magániskolák, egyházi iskolák megalakultak.
Most, az önök intézkedései nyomán, képviselő úr, egy év alatt 900 iskolát kívánnak bezárni - 900 iskolát kívánnak bezárni! -, erre nem lehet azt mondani, hogy az elmúlt négy évben is bezárt néhány iskola. Vizsgáljuk meg akkor azt, és tegyük a számokat egymás mellé, hány iskola zárt be '98 és 2002 között, hány nyílt meg, és hány iskolát zárnak be most önök egy év alatt. Kilencszázat! Képviselő úr, kérem, beszéljünk a jövőről! Beszéljünk arról, hogy mit tehetünk azért, hogy mennél kevesebb iskolát kelljen bezárni, ne pedig arról, hogy mi történt ezelőtt 3 vagy 5, vagy 8 évvel.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem