DR. PÁLINKÁS JÓZSEF
DR. PÁLINKÁS JÓZSEF
DR. PÁLINKÁS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valaki követi ezt a vitát a televízió képernyője előtt, akkor nem tudom, hogy mit vitt haza ebből, mi az, amit mi a vidéki Magyarországnak adtunk ma délelőtt. Adtunk-e valami reményt, adtunk-e valami biztatást arra vonatkozóan, hogy tényleg tenni akarunk azért, hogy a leszakadóban lévő magyar vidék, a leszakadóban levő magyar falvak újra egy kis életerőt nyerjenek? A magyar falvak életereje és a magyar falvak életképessége nagyjából egybeesik a vidék életképességével. Én is úgy gondolom, hogy az a néhány város nem fogja megtartani a vidéki Magyarországot, amelyekre a fejlesztési pénzek egy jelentős része koncentrálódik.
Ha már a fejlesztési pénzeknél és az Európai Uniótól várt fantasztikus segítségről beszélünk, akkor hadd idézzem képviselőtársaim emlékezetébe, hogy 1990 óta a privatizációból vajon mennyi bevétele volt Magyarországnak. Ha megnézik ezt a bevételt, ha például Gőgös államtitkár úr kiszámolja ezt a bevételt, akkor észre kell vennünk, hogy ez a bevétel sokkal nagyobb, mint azok a pénzek, amelyek az elkövetkezendő időben az Európai Unióból érkeztek, következésképp az a megváltásnak hitt és megváltásként értelmezett dolog, hogy majd itt a fejlesztési pénzek mindent megoldanak, illúzió. Illúzió, kedves képviselőtársaim, amivel nem érdemes a vidéket abban a hitben ringatni, hogy majd minden megoldódik az európai uniós pénzekkel. Nem oldódik meg; azt tudjuk megoldani, amit közösen, együtt megoldunk.
Elhangzott-e itt ma néhány javaslat arra vonatkozóan, hogy mit tegyünk? Én nem követtem végig a vitát, a vita elején nem voltam itt, így csak egy részéről mondhatom azt, hogy nem sok olyan javaslatot hallottam, ami megfogható, konkrét javaslat lenne, hogy mit csináljunk.
Az oktatás területe: jelentős mértékben csökken a gyerekszám, ezt mindannyian tudjuk, és az iskolák bizony kíméletlen harcot folytatnak a gyermekekért vidéken. Kérdés, hogy mi ezt a kíméletlen harcot nézni akarjuk-e, mint az ókori Róma a gladiátorjátékokat, hogy hogyan szedi el egyik iskola a másik iskolától a gyerekeket, vagy akarunk valamiféle segítséget adni, és valamiféle rendet teremteni abban, hogy milyen legyen az 5, 10, 15 vagy 20 év múlva kialakuló magyar iskolarendszer. Adunk-e valamilyen segítséget a vidéki iskoláknak? Megpróbáljuk-e, hogy a vidéken tanító pedagógusoknak valamilyen pluszszolgáltatást, pluszjövedelmet adjunk?
Nem ördögtől való dolog az, hogyha kiépítünk egy olyan oktatási rendszert, amelyben a vidéken tanító pedagógusok többletjövedelemhez jutnak. Nem ördögtől való az, hogyha az amúgy is nagyon nehéz helyzetben lévő vidéki iskolákban megszervezzük a nyelvoktatást, akár utazó nyelvtanárok segítségével. (Gőgös Zoltán: Ezt csinálja a társulás!) Az iskolai társulás ezt megoldja részben, de nem oldja meg azt a kérdést, államtitkár úr, hogy a gyerekeknek és a majdan fölnövekvő értelmiségnek kötődnie kell a szülőhelyéhez, kötődnie kell a közösségéhez, mert így válik igaz tagjává annak a közösségnek. Ha olyan értelmiséget nevelünk föl, amelynek van elkötelezettsége a vidék iránt, amely érzi, fontosnak tartja ezt az elkötelezettséget, amely értelmiség úgy jön létre, hogy elmegy tanulni, és szeretne visszamenni és tudásával segíteni azoknak az embereknek, akkor egy egészen másféle országban élünk, mintha csak azt tesszük a fiatalok elé, csak azt a képet tárjuk eléjük, hogyha ügyesek, jól tanulnak, akkor elmehetnek, elhagyhatják ezt az országot. Nem, képviselőtársaim, nekünk olyan iskolában, olyan iskolai nevelésben, olyan közgondolkodásra nevelésben kell gondolkoznunk, ami ezeket a fiatalokat köti a szülőhelyükhöz, és a szülőhelyükön keresztül köti a hazájukhoz is.
Azok a gyerekek, akik a vidéki iskolákba járnak, sokszor elmondják: bizonyos technikai hozzáférésben hátrányt szenvednek. Ezen a technikai hozzáférésen néhány milliárd forinttal javítani lehet, de ez a technikai hozzáférés csak akkor ér bármit is, tisztelt képviselőtársaim, ha vannak mellettük olyan pedagógusok, akik ezen technikai eszközök használatára megtanítják, akik ezen technikai eszközöket arra használják föl, hogy a gyerekeket ugyanúgy szeretettel rávegyék arra, hogy megtanulják mindazt, amit meg kell tanulniuk. Ezek a technikai csodák, amelyekkel majd most az iskolákat ellátják - remélem, ebből azért egy kicsit visszavesznek; ma lesz egy bizottsági ülés, ahol megnézzük majd azokat a csodálatos eszközöket, amelyek a tervekben szerepelnek, hogy ezek megoldják a magyar iskolák minden problémáját -, nem oldják meg a magyar iskolák problémáját.
A magyar iskolák problémáját továbbra is azok a pedagógusok fogják megoldani, akik gyermekeinket megtanítják írni, olvasni, számolni, hozzátenném: még tisztességesen viselkedni is.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
