HOCK ZOLTÁN
HOCK ZOLTÁN
HOCK ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Igen tisztelt Ház! Az elmúlt másfél-két órában nagyon sok szó esett a mezőgazdaságról, sok szó esett az iskoláról (Gőgös Zoltán: Nem igaz!) - szerintem elég sok -, miközben egyetlenegy kérdésről nem esett szó, ami a címben foglaltatik, hogy vidékfejlesztés avagy falurombolás. Arra a kormány képviselői közül egyetlenegy államtitkár sem tért ki, hogy mondjuk, ha azt a kérdést feltennénk nekik, hogy 2020-ban, 2025-ben önök szerint Magyarországnak milyen lesz a településszerkezete, a jelenlegi 3200 településből - városokból, falvakból, kisvárosokból, még kisebb falvakból - hány marad még meg ennek a politikának a következményeként, akkor előrébb járnánk. Mert lehetséges, hogy Jauernik képviselő úr azt mondja, hogy iskola nélkül nagyon jól működik egy falu, de a következő kérdés az, hogy a posta nélkül is jól működik-e a falu, orvosi ellátás nélkül is jól működik-e a falu, általában közintézmények nélkül is jól működik-e a falu; mert ekkor már erdőről beszélünk egyébként, és oda piknikezni szoktak menni az emberek, és nem élni.
Szeretném a figyelmükbe ajánlani, hogy a magyar vidéknek egy robbanásszerű fejlesztése és fejlődése a kilencvenes évek elején történt meg, amikor az Antall-kormány jelentős infrastrukturális fejlődést biztosított számukra. Az egy nagyon-nagyon fontos mozzanat volt a falu megtartó képességében, az életminőség kiegyenlítése irányában az hihetetlenül fontos volt. Most, amikor az önök nem létező programját vizsgálja az ember, az a legnagyobb gondom, hogy nincsen víziójuk társadalompolitikai szempontból. Beszélünk egyfolytában arról, hogy milyen hatalmas mennyiségű európai uniós forrás fog beáramlani az országba, beszélünk kistérségekről, pólusképző városokról, sok mindenről beszélünk, csak arról nem - ahogy itt valamelyik képviselő teljesen helyesen mondta -, hogy a magyar településszerkezetben mintegy 1500 településen kevesebben élnek, mint ezren. Felkészült-e valaki arra, hogy ha ezeknek a falvaknak az elnéptelenedése ténylegesen testet fog ölteni és ténylegesen folyamattá válik, hol fognak ők lakni? A városok felkészültek-e arra, hogy adott esetben felszívják ezeket az embereket? Budapesten átéltünk már egy ilyen hullámot a hatvanas-hetvenes években, amikor mindenhonnét idejöttek. Végiggondolta-e valaki, amikor erről a fejlődési programról vizionál, hogy mit fog ebben a kérdésben tenni?
Én úgy gondolom, azt, hogy a települések megtartó képességét erősítsük, nem lehet csak és kizárólag fiskális szempontból nézni. Itt van a posták kérdése. A postával elindult egy folyamat, miszerint a versenyképesség és a nyereségesség érdekében folyamatosan zárják be a postákat, most már nem csak falvakban, városokban is. 1991-ben 600 volt az a lélekszám, amihez egy kőépületben működő postahivatal volt rendelve. Most ott tartunk, hogy ez most már 1000, sőt most már afölöttiek is vannak, hiszen városokban is zárnak be postát. Amikor a postának egy fontos közösségi, információs központtá kellene fejlődnie, adott esetben olyan szolgáltatásokat kellene nyújtania az ott élő vállalkozóknak, magánembereknek, ezenközben, ahogy Kovács képviselő úr nagyon plasztikus szellemességgel mondta, télben, sárban, nyáron, tavasszal ott várják a buszt vagy a kisautót, hogy megérkezik vagy nem érkezik meg. Ez mind-mind abba az irányba tett lépéseket jelent, amely vélhetően ezeknek a településeknek a kiürülését jelenti, ami problémákat fog okozni.
A következő ilyen kérdés a kistérségek. Induljunk ki az alapokból! Önök, tisztelt kormánypárti képviselők, tisztelt jelen lévő kormánytagok, 2006 júniusában megkíséreltek egy közigazgatási reformnak nevezett törvénycsomagot áterőltetni a parlamenten. Ez nem működött, nem ment. Majd ezt követően nyersen fiskális eszközökkel, nyersen pénzügyi eszközökkel elkezdik erőszakolni a kistérségek létrejöttét. Lamperth területfejlesztési miniszter asszony mintegy két héttel ezelőtt egy diadalittas győzelmi jelentést tett a magyar parlamentnek, hogy milyen fantasztikus sikereket értek el az elmúlt időszakban, hogy már százhetven-valahány kistérség jött létre, és milyen fantasztikusan működik meg egyebek. Csak azt felejtette el hozzátenni, hogy nincs más lehetőségük a településeknek, nincsenek alternatívák, hiszen a költségvetési politika, amit önök folytatnak, egyszerűen kényszerpályára helyezi a településeket, és eszik, nem eszik, akarják, nem akarják, tetszik, nem tetszik alapon kikényszerítik azt a közigazgatási struktúrát, amit egyébként közmegegyezéssel, jelentős parlamenti támogatással nem sikerült megoldaniuk.
A következő volt a regionalizáció kérdése. Megpróbálták, elbukott, nem sikerült; most pénzügyi eszközökkel próbálják meg ellehetetleníteni a megyéket, és pénzügyi eszközökkel próbálják létrehozni azt, amit egyébként széles társadalmi támogatottsággal kellene létrehozni, ehhez képest önök megint a rövidebb utat választják.
Ami számomra a legaggasztóbb ebben az elmúlt két-három-négy órában, az, hogy érződik, szinte sugárzik minden egyes felszólalásból, főleg kormánypárti felszólalásokból, hogy csak pénzügyi szempontokat vizsgálnak ebben a kérdésben. Pedig higgyék el, hogy a településszerkezet átalakítása, általában a falvak népességmegtartó ereje nemcsak pénz kérdése, az államnak, a közösségnek vannak bizony olyan kötelességei is, ahol veszteség rovat is van; sőt fel kell vállalni a veszteséget, azért, mert egyébként ez az a szövet, ami összetartja ezt az országot. Nem lehet mindent azon az elven vizsgálni, hogy mennyi a nyereség, mekkora a megtakarítás!
S mint mondottam, ami nekem az egészből hiányzik, az a víziójuk, hogy mi lesz 20-30 év múlva ebben az országban. Mert valóban, 2013-ig, ha isten is úgy akarja, meg az Európai Unió Bizottsága is jóvá fogja hagyni, jelentős fejlesztési forrás érkezik az országba. Ez egy nagyszerű dolog; hat évre megvan a program, mekkora halom pénzt lehet elkölteni. De mi lesz utána? Mi lesz azokkal az emberekkel akár Szabolcsban, akár a Dunántúlon vagy akár Pest megye kistelepülésein? Mi lesz velük? Lesznek-e még ezek a települések? És higgyék el nekem, amikor ezeket kihúzgáljuk a településekből, megszűnik az iskola, adott esetben már nem lesz orvosi ellátás, megszűnik a posta, eltűnik a településről az értelmiségiek többsége, hiszen jobb életminőségért fogja keresni azt a bizonyos kistérségi központot, amit nagyon helyesen mondott a független képviselő, hogy ha túlságosan mohón rontanak rá ezekre a fejlesztési forrásokra, ezek visszafordíthatatlan, nemkívánatos folyamatokat indítanak el a településszerkezetben.
Én azzal nem értek egyet, hogy ehhez a politikának semmi köze. Azzal végképp nem értek egyet, hogy a parlamentnek ehhez semmi köze. Mert igenis mindenkinek tudnia kell, hogy itt a patkóban ülőknek óriási a felelőssége, hogy milyen társadalmi folyamatokat indukálunk, indítunk el, vagy adott esetben milyen feltételeket teremtünk ezeknek a folyamatoknak az elindulásához, mert utána nem mondhatjuk azt, hogy ti ott lent a kistérségben, ti ott lent a faluban vagy ti a kisvárosban, ti rosszul döntöttetek, mi mossuk a kezeinket, mert semmi közünk nincs hozzá. Igenis a kormánynak, a parlamentnek ebben igen komoly felelőssége van, és ezt nem lehet a szőnyeg alá söpörni.
Nem véletlenül mondtuk mi az elmúlt időszakban számos alkalommal, hogy elfogadjuk, tudomásul vesszük azt, hogy bizonyos tekintetben szükség van átalakításra, hiszen átalakul körülöttünk a világ és átalakul Magyarország, uniós tagország lettünk, egyre nyitottabb a gazdaságunk, igenis kell döntéseket hozni, csak azt nem lehet fordítva tenni, hogy előbb cselekszem, majd annak a következményein elkezdek gondolkodni. Én azt gondolom, hogy ha helyesen akarunk eljárni, akkor előtte kell gondolkodnunk, és utána kell cselekednünk.
Igen tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Igen tisztelt Államtitkár Urak! Külső szemlélőként, illetve az ellenzék soraiból mi azt tapasztaljuk, hogy önök ész nélkül, minden átgondolás nélkül hozzák meg a döntéseiket, hatalmas boldogsággal megteszik a győzelmi jelentéseiket, és utána kezdenek el gondolkodni, hogy mit is tettek, és milyen következményei lesznek annak - csak lehetséges, hogy akkor már késő lesz. Ezért azt javaslom magunknak is, hogy ebben a dimenzióban is vizsgáljuk ezt a kérdést, egy tágabb kitekintésben is, és akkor a lakásépítési programról is kezdjünk el beszélni. Ha a falvak elnéptelenednek, hol fognak azok az emberek lakni? Azok az elesett, szociálisan rászorult emberek hogyan fogják tudni megteremteni saját maguknak a lakhatás feltételeit, amit adott esetben a mi hibás döntéseink eredményeként vesztenek el?
Azt hiszem, ezek azok a szorító kérdések, amelyekről ebben a kérdéskörben beszélni kellene, és ha innen közelítjük meg a kérdést, akkor vélhetően sokkal jobb válaszokat fogunk találni a vidékfejlesztésre.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.)
