PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ
PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Vidékfejlesztés vagy falurombolás, mint ahogy államtitkár úr mondta, ez egy eldöntendő kérdése a vitanapnak; a végére valószínűleg önök is meg fogják válaszolni. Néhány jellemzőt szeretnék felsorolni: öregedő korszerkezet, elvándorlás, kedvezőtlen életkörülmények, alacsony iskolai végzettség, pusztuló és fogyó helyi társadalom.
(12.00)
Ha ezeket soroljuk fel, nem nehéz kitalálni, hogy éppen a falvakat, a vidéki térséget jellemezzük ezzel. Magyarországon a vidéket az elmaradottság és a szegénység jellemzi. Nyugat-Európában nincs ez így. A vidék a jobb természeti életfeltételeket és a megőrzött közösségi tőkét jelenti.
Sajnos, nem mai probléma; Magyarországon a falusi népesség minden politikai rendszerben hátrányt szenvedett. A rendszerváltoztatás nyertesei sem a vidéki térségből kerültek ki, de a nagy vesztesei onnan. A legalsó rétegekből a községekben háromszor, az elmaradott községekben négyszer annyian élnek, mint Budapesten. A falvakban a tartós szegénység majdnem kilencszer olyan gyakori. Egy budapesti, gyermek nélküli család egy főre jutó havi jövedelme két és félszer annyi, mint a vidéki háromgyermekes családok egy főre jutó havi jövedelme.
Nemcsak a jövedelmi különbségek ilyen nagyok, hanem a munkanélküliség is sokkal nagyobb, a vidéki munkanélküliség esetenként többszöröse. Vannak olyan falvak, ahol nem is tudnak dolgozni, merthogy megszűnt minden munkahely. Átlagosan 7,9 százalékos munkanélküliségi rátáról beszélhetünk 2006. decemberi adatok szerint; akkor, amikor önök 2002-ben már egyszer megígértek 400 ezer munkahelyet, majd óriásplakátokon hirdették öles betűkkel 2006-ban az újabb 400 ezer munkahelyet. Ha csak egyet a kettőből beváltottak volna, akkor most nem ezeket az adatokat mondhattuk volna el.
Tisztelt kormánypárti Képviselők! Csoda, hogy elkeseredett a vidéki ember? Nem! Vidéken egész egyszerűen megszűnt a létbiztonság. Nem a politikai demokrácia, nem a sajtószabadság, sőt nem is az infláció visszaszorítása a kérdés, hanem az életszínvonal megtartása és a létbiztonság visszanyerése. A falusi lakosok nemcsak a helyzetük, hanem lelkiállapotuk miatt is támogatásra szorulnak. És valljuk be őszintén, hogy a cigányság kulturális, társadalmi és szociális elmaradásának kérdése is alapvetően a kis- és az aprófalvas Magyarország ügye.
A falvak népességét szinte mindenki becsapta. Önök aztán többszörösen megtették azt az elmúlt öt év alatt. Ma a falusorvasztásnak, a falurombolásnak az éveit éljük. Van egy emlékképem úgy 1970 környékéről: egy kisgyerek fél 7 környékén áll a buszmegállóban, majd utazik pár tíz kilométert az összevont iskolába, és délután 6 órakor ér haza. Ma ugyanez a helyzet. Önök pedig ugyanezt a jövőt szeretnék kivetíteni a vidéki gyermekeknek, mindezt az integráció jegyében, azért, mert önök rosszul értelmezik a közszolgáltatást. Önök mindent piaci alapra szeretnének helyezni, piacosítani akarnak ott is, ahol az államnak kell szerepet vállalni. Ezért öt év kormányzásuk eredményeképpen iskolabezárásokról, postabezárásról, buszjárat-megszüntetésről, szárnyvonalbezárásról, kórházbezárásról, önkormányzatok ellehetetlenítéséről beszélhetünk. Öt év alatt nem találták meg a helyes választ. Biztos vagyok benne, hogy a mai vitanap végére sem fogják megtalálni a helyes választ.
Öt év alatt önök panaszkodnak, hogy az ellenzék nem hagyja önöket kormányozni. A vidékiek pedig nem panaszkodnak, nem is sírnak, hanem most már befelé fordulnak, és önök ma újra ígérgetnek. Újra ígérgetnek munkahelyet, és újra ígérgetnek milliárdokat, a vidékre tejjel-mézzel folyó Kánaánt. Pedig el kellene érni, hogy önök is megértsék: Magyarország sikere a falu jövőjétől függ.
Arany János ezt írta: „Terhes kalászok habzó aranya / Borítsa földed, - s a csinos tanya, / Mely ott fehérlik zöld fasor megett, / Hordjon magán jólléti bélyeget”. Mi ezt az utat ajánljuk a vidéknek.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban. - Gőgös Zoltán: Jó, csak azt nem halljuk, hogy hogyan! - Jakab István: Most nálatok van a lehetőség, a felelősséggel együtt!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem