POTÁPI ÁRPÁD

Teljes szövegű keresés

POTÁPI ÁRPÁD
POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Engedjék meg, hogy nagyon röviden reagáljak Gazda László képviselőtársam azon szavaira, amikben az útfejlesztéseket említette, ami valóban nagyon-nagyon fontos cél ma Magyarországon. Hadd mondjam el, hogy ez a dél-dunántúli régió esetében 314 millió forintot jelent, ami, mondjuk, az én kistérségemre leosztva 11 millió forint felújítási lehetőséget jelent. Ez odáig megy, hogy egy-egy kistelepülésen 68 ezer forintot ér el.
(13.20)
Ebből, azt hiszem, hogy olyan rettenetes nagy útfejlesztést nem lehet végrehajtani.
Még egy beszédes számot szeretnék mondani az úgynevezett TEKI-ről, területi kiegyenlítési pályázatról. Amikor polgármester lettem, már a szocialista időszakban, 2003-ban csak a városomnak 23 millió forint pályázati lehetőség állt rendelkezésre. Ez kistérségi szinten körülbelül 50 millió forintot jelentett. Ez ma a bonyhádi kistérségben 1,2 millió forint, a városnak természetesen semmilyen lehetősége nincsen, hogy már ide bepályázzon. Hasonlítsuk össze a két számot, a 2003-as 50 milliót és a 2007-es 1,2 millió forintot; én azt hiszem, hogy ezekből a pályázati keretekből sok fejlesztési lehetőséget nem tudunk megvalósítani.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem