ELNÖK (Lezsák Sándor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Lezsák Sándor)
ELNÖK (Lezsák Sándor): Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek. Ennek során nem döntünk a kiegészítő ajánlás 1. és 2. pontjáról, mert azok a foglalkoztatási bizottság álláspontja szerint nem felelnek meg a házszabályi rendelkezéseknek. Bejelentem, hogy az előterjesztő az alapajánlás 2. és 4. pontjaiban szereplő javaslatot támogatja.
Most a támogatott módosító javaslatok határozathozatala következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 315 igen szavazattal, 8 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Még egy javaslatról kell határoznunk. Az ajánlás 1. és 3. pontjaiban Vas János és Pettkó András új rendelkezéssel kívánják kiegészíteni az előterjesztést, valamint javaslatot tesznek a 6. § (1) bekezdés a) pontjának módosítására. Ebben azt kezdeményezik, hogy már a 45. életévét betöltött munkanélkülinek is járjon a foglalkoztatás elősegítése. A két pontról együtt határozunk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen szavazattal, 178 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem