ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány tényszerű pontosítással segítsem a munkát.
Először is hadd mondjam el azt - és talán ez a legfontosabb -, hogy nincs olyan magyar világörökség, amelyik a veszélyeztetett listán szerepelne.
A Világörökség Nemzeti Bizottsága tárgyalta múlt szeptemberben, tehát 2006 szeptemberében ezt a jelentést. Azok a jelzések persze fontosak, és ezt köszönjük, hogy itt talán van jogszabályi pontosítanivaló bizonyos összetételbeli és határidőbeli problémák kapcsán.
Azt talán fontos elmondani ehhez a vitához, egyébként a jelentésben is szerepel, hogy az a forrás, amiről itt beszéltünk, és amelyet Hörcsik Richárd képviselő úr joggal említett mint a tokaj-hegyaljaiak nagy sikerét, tudniillik hogy uniós források elnyeréséhez hozzásegítette a világörökségi cím és az ezzel járó jó kezelési terv az önkormányzatokat, a kezelőket, azért azt kell elmondanom, hogy összességében az I. nemzeti fejlesztési tervből 5,3 milliárd forint jutott ilyen típusú, világörökséghez kapcsolódó fejlesztésekre; igaz, ebből Tokaj-Hegyalja egymaga 1,7 milliárdot hozott el, de emögött komoly szakmai teljesítmény volt. De azt gondolom, hogy a következő nemzeti fejlesztési tervben egyrészt a megszerzett tapasztalatok alapján, másrészt pedig egyszerűen a rendelkezésre álló nagyobb források okán mód lesz arra, hogy nagyon jelentős forráshoz juthassanak a világörökségi helyszínek.
A törvényi kérdésekre Bókay képviselő úr válaszolt. Én ezzel egyetértek, azt gondolom, nincs szükség arra, hogy további törvényekkel bonyolítsuk a világörökség helyzetét. Ez nem jelenti azt, hogy azok a fontos felvetések, amelyek akár Hörcsik képviselő úr, akár Bókay képviselő úr, akár MDF-es képviselő urak oldaláról megfogalmazódtak a jogszabályi, törvényi pontosítások kapcsán, ezeknek ne lehetne helyet keresni a meglévő jogszabályokban, és ne lenne szükség arra, hogy tovább dolgozzunk ezen a jogi környezeten is, hogy ez is megnyugtató legyen a világörökség védelme szempontjából.
Ami pedig azt illeti, képviselő úr, a világörökségnél nem négy évben gondolkozunk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hanem sokkal hosszabb időben.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem