DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár úr! Tisztelt Országgyűlés! Még néhány nap, talán két hét sem kell ahhoz, hogy egy olyan évfordulóhoz érkezzünk el, amely egészen biztosan Európában ünneplésre méltó esemény lesz, hiszen ötven éve annak, hogy 1957. március 25-én a hat alapító tagállam aláírta a római szerződést, amelynek az volt a kimondottan vállalt célja - és ma sem más -, mint hogy az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlását biztosítsák Európában, akkor még hat tagállamban, ma már sokkal több országban. Ma már ott tartunk, hogy Magyarország ötven évvel később jócskán tagja az Európai Uniónak. De hát persze a pozitívumok mellett néhány negatívummal is szembe kell néznünk, ahogy ezt az államtitkár úr is jelezte az expozéjában.
Hát, az a negatívum, amit e törvényjavaslat kapcsán mindenképpen figyelembe kell vennünk, az lehet, hogy egy jogsértési, infringement eljárást fognak a bíróság előtt indítani a Magyar Köztársasággal szemben, amely eljárás kimenetele, sok esetben a bírósági eljárások kimenetele talán bizonytalan - ebben a tekintetben most viszonylag könnyű megjósolni, hogy milyen eredménnyel zárulna.
Egy ilyen általános vita kezdetén elhangzó felszólalásban talán érdemes törekedni arra, hogy lehetőség szerint ne az előttem szólók által kiemelt dolgokról beszéljek, mert úgy nagyon unalmassá válik mindenki számára a vita. Próbálok néhány olyan dologra kitérni, amelyet talán az expozéban, akár a későbbi hozzászólásokban egy kicsit szűkebben érintettek, de az ismétlés persze elkerülhetetlen.
Nem nagyon esett szó arról, hogy mivel nézhetünk szembe abban az esetben, ha a bíróság marasztalása megtörténik. Egyrészt egy megállapítási perben, eljárásban, első fordulóban, hogy így mondjam, jó eséllyel számítani lehet arra, hogy miután megállapítják a jogsértést, onnantól kezdődően mindazok, akik igazolni tudják, akik bizonyítani tudják, hogy káruk keletkezett abból, hogy a magyar szabályozás nem felelt meg a közösségi jogi előírásoknak, és ez egyértelműen nem felel meg a közösségi jogi előírásoknak, ami ma hatályban van Magyarországon, akkor nagyon komoly kártérítési eljárásoknak nézhetünk elébe, ami összegszerűségében persze egyelőre megjósolhatatlan, de bizonyára számottevő lehet.
Másodsorban persze később egy átalányösszegre vagy egy kényszerítő bírságra vonatkozóan is számíthatunk elmarasztalásra, amely megint csak sok szempontból nagyon hátrányos lenne, mert jó eséllyel nagymértékben ronthatja Magyarország presztízsét, és ennek is komoly anyagi következményei lehetnek.
Elhangzott már az is, hogy nem először szerepel ez az anyag előttünk. Való igaz, valamikor 2003 augusztusában vagy júliusában már készült egy előterjesztés ezzel kapcsolatban. A tárca szempontjából mindenképpen dicséretre méltó, hogy már akkor, annak az előterjesztésnek a kapcsán egyértelműen elhangzott, hogy milyen eljárások folytak bizonyos tagállamok ellen, és milyen következményei lehetnek annak, ha a Magyar Köztársaság nem változtat a jelenleg hatályos szabályozásán. Spanyolország, Olaszország, Portugália, Franciaország, az Egyesült Királyság, Hollandia és Belgium azok, amelyek bíróság előtt végezték ebben az ügyben a vitát a bizottsággal. Csak egyetlenegy olyan tagállam volt, amelynek a szabályozása kiállta a bírósági próbát, és elfogadhatónak bizonyult: ez a belga szabályozás. Talán erre egy kicsit érdemes részleteiben is kitérni, mert nekünk is meg kell fontolnunk, hogy olyan szabályozást készítsünk, amely megfelel e követelményeknek.
Szeretném rögtön kiemelni, hogy jogi szempontból a törvényjavaslat megfelel e követelményeknek. Véleményem szerint az igazságügyi tárca korrekt javaslatot tett az asztalra, és pillanatnyilag nem nagyon látszik semmilyen olyan más út, amely választható lenne ezzel szemben.
Az előttem szólók sem vázoltak fel jogi megfogalmazását, jogi megközelítését tekintve más megoldási alternatívákat, kiegészítő szabályozást tartottak néhányan indokoltnak.
Ezeket a kiegészítő szabályokat valószínűleg érdemes megfontolni. Ebben az irányban a jogalkotás tekintetében elmozdulhatunk, de az alaphelyzet, hogy ezt a törvényjavaslatot kell elfogadnunk, pillanatnyilag egyértelműnek látszik.
Nos, a belga megoldás azért volt elfogadható, mert egy olyan konstrukciót teremtett, amelynek következtében a szövetségi kormány ezekbe a bizonyos érzékeny cégekbe, energetikával foglalkozó és egyéb, a lakosság ellátását nagymértékben befolyásoló cégekre vonatkozóan - egyébként azt hiszem, összesen néhány cégben csak, talán kettőben történt ez meg -, szóval oda delegált a kormány két-két tagot, akik szavazati joggal nem rendelkeztek, és a társaság igazgatóságában foglaltak helyet. Utólagos tiltást tett lehetővé a belga szabályozás, amely tiltás jogvesztő, nagyon szűk jogvesztő határidőn belül volt gyakorolható. Csak bizonyos döntéseket érinthetett, tehát nem terjedhetett ki a vállalatok tevékenységének egészére, nagyon egyértelmű, objektív kritériumok alapján, és ha jól emlékszem, akkor a bírói jogorvoslati lehetőség is biztosított volt.
Nagyon fontos ebben a tekintetben vizsgálni azt, hogy az állam beavatkozása mit jelenthet, és milyen módon valósulhat meg. Egyrészt lehet magánjogi típusú, ahol az állam tulajdoni részesedéssel rendelkezik, ez az a bizonyos aranyrészvény, amit közkeletű szóval szoktunk illetni, de hát ez az, amire vonatkozóan egyértelműen kiderült, hogy ez ellentétes a római szerződéssel, annak a tőke szabad áramlására vonatkozó szabályozásával.
A másik pedig a közjogi típusú megoldás, amikor egy nemzeti hatósági fellépést biztosítanak a jogszabályok, és hatósági jogköröket teremtenek. Az igazságügyi tárca következetesen, most már azt kell, hogy mondjam, évek óta, bár elég sajnálatos, hogy egy ilyen törvényjavaslat vitája ennyi ideig húzódik, de évek óta ezt a bizonyos második megoldást, a közhatalmi jogosítványokkal történő beavatkozást tartja lehetséges megoldásnak. Úgy gondolom, hogy ez is a helyes.
Azt hiszem, az nagyon fontos szempont, és nem szabad figyelmen kívül hagynunk egyetlen esetben sem, hogy a közhatalmi jogosítványokat egyértelműen és világosan el kell választani azoktól az esetektől, amikor az állam tulajdonosi szerepben lép fel. Ez két teljesen különböző dolog. A kettő összemosása, összekeverése, a szabályozásnak, egyiknek a másikával történő vegyítése, úgy gondolom, egyértelműen helytelen és rossz megoldás lenne.
Az általános vita most csak elkezdődik, és egyelőre még egyikünk sem tudja pontosan, hogy ez mikor fejeződik be. Az azonban nagyon fontos, hogyha már az ügyet újra napirendre tűztük, egy sokadik határidő-halasztással, a tavaly október 20-i végleges határidő lejártával az Országgyűlésnek, és azt hiszem, azt kell mondjam, a Magyar Köztársaságnak is elemi érdeke, hogy a közösségi joggal egyező szabályozást teremtsünk, azaz rövid időn belül el kell határoznunk azt, hogy kívánunk-e más kiegészítő szabályozást még a törvényjavaslat mellé behozni, akár ehhez módosító javaslatként, akár más jogszabályokkal, akár törvényi, akár alacsonyabb szintű jogszabályokkal. De ezt nagyon rövid időn belül meg kell tennünk, és el kell kerülnünk azt a nagyon komoly presztízsveszteséget, hogy Magyarország annak ellenére, hogy többszöri határidő-módosítást kaptunk, hogy igazából olyan példák vannak előttünk, amelyek teljesen egyértelművé teszik a helyzetet, hogy csak ez a jogi út járható, mégis belefutunk egy bírósági eljárásba, amelynek a presztízsveszteségen túl nagyon súlyos anyagi következményei is lehetnek.
(20.40)
Lehet tehát más megoldásokat még behozni, de azt rövid időn belül kell megtennünk, és nagyon gondosan szem előtt kell tartanunk azt, hogy a szabályozásnak mely módja lesz összeegyeztethető a közösségi joggal, és melyik nem.
Mi ezeknek a kiegészítő szabályoknak a befogadására, az SZDSZ nevében mondom, hogy nyitottak vagyunk, minden értelmes és jó módosítást elfogadhatónak tartunk, de alapvetően így ezt a törvényjavaslatot, ahogy van, támogatni tudjuk, és fontosnak tartjuk, hogy mielőbb fogadja el az Országgyűlés.
Köszönöm szépen a figyelmet.
