DR. KÁLMÁN ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. KÁLMÁN ANDRÁS
DR. KÁLMÁN ANDRÁS, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk lévő törvényjavaslat összesen három szakaszból áll, ugyanakkor úgy gondolta a gazdasági bizottság, hogy ez a három szakaszból álló törvénytervezet ennél lényegesen nagyobb horderőt képvisel, és ahogy az államtitkár úr a törvénytervezet indokolásánál elmondta, valóban arról van szó, amire a törvénytervezet is utal, hogy egy európai, régi jogharmonizációs kötelezettségünknek kell eleget tennünk.
Még a csatlakozási tárgyalások során, 2001-ben a tőke szabad áramlása fejezet lezárásakor kötelezettséget vállalt Magyarország arra, hogy 2002. január 1-jéig módosítja az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményére vonatkozó szabályozást annak érdekében, hogy összhangba kerüljön a közösségi jogi követelményekkel. Ez a módosítás nem került ekkor végrehajtásra. A csatlakozási szerződés már ennél is keményebben fogalmazott, hiszen a csatlakozási szerződés már előírta, hogy 2004. május 1-jéig mindenképpen módosítani kell a szabályozást, tehát a csatlakozás napjára rendbe kellett volna tennünk ezen jogintézmény szabályozását.
Az Európai Bizottság viszonylag türelmes volt, mert a csatlakozás után még másfél évig várt, mielőtt megindította Magyarországgal szemben a jogsértési eljárást. A jogsértési eljárás 2005 decemberében indult meg Magyarország ellen, és ennek keretében az első hivatalos felszólítást követően az Európai Bizottság egy indokolással ellátott véleményt is megküldött Magyarország részére. Erre az indokolással ellátott véleményre október 20-ig kellett választ adni Magyarországnak.
Ezzel teljesen összhangban az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága 2006. október 25-én tárgyalta a törvénytervezetet, és az eltelt idő is azt mutatja, hogy a törvénytervezettel kapcsolatban jelentős fenntartásai voltak a bizottság tagjainak, jóllehet a törvénytervezet tárgyalása során felmerült az, hogy a történelmi hűség azt sugallja, hogy a privatizáció megindításakor biztosítékként került beépítésre a törvénybe az aranyrészvény.
Ugyanakkor az is felmerült a bizottság tárgyalása során, hogy van-e mód és lehetőség az aranyrészvénynek az alapító okirat módosításával történő megőrzésére. Erre sajnos azt az egyértelmű választ kaptuk, hogy a jelenlegi szavazatelsőbbségi részvények fenntarthatósága az Európai Bizottsággal történt többszöri egyeztetés alapján nem lehetséges, a jelenlegi jogszabályi helyzetben nem újítható meg a szavazatelsőbbségi részvény.
Ennek megfelelően a bizottság a törvénytervezetet 16 igen szavazattal, 11 nem ellenében általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem