DR. NAGY ANDOR

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY ANDOR
DR. NAGY ANDOR (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! Tudom, hogy a mocsár lecsapolása előtt a békákat nem szokás megkérdezni, de mint a szüneteltetés által érintett térség másik országgyűlési képviselője, hadd mondjak én is valamit viszontválaszban.
Nem én mondom, hanem Ipolytarnóc polgármestere, hogy a Balassagyarmat és Ipolytarnóc közötti szárnyvonalat nem szüneteltetni kell, hanem továbbfejleszteni. Továbbfejleszteni kell, mert ez egy elmaradott térség, ahol az emberek keresik a kiutat ebből az elmaradottságból, és ez nem szüneteltetést, hanem továbbfejlesztést jelentene.
(15.10)
Fejlesztik a turizmust, nemrég kapott 300 millió forintot a nemzeti park arra, hogy a palóc Pompeinek nevezett ősleletet be tudja mutatni, de 23 ezer ember jár el, ezek egy része osztálykirándulásra jön vonattal, fiatalok pedig biciklivel. Ezek nem fognak autóbuszra szállni, hogy ide eljuthassanak. És ott van nem messze Losonc, amely adja magát, hogy összekapcsoljuk a Trianon által elválasztott térségeket, és ehhez is szükség lenne az önök közreműködésére.
A választ ezért nem tudom elfogadni. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem