DR. CSÁKY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Múlt év december 11-én fogadta el a kormánypárti többség az egyes, egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról szóló, a későbbiek folyamán a 2006. évi CXV. szám alatt kihirdetésre került törvényt, amely az egészségügyben az önrész fizetésének intézményét vezette be. Itt a parlamenti vita során mindkét oldalról készültek módosító javaslatok, amelyek azt fogalmazták meg, hogy bizonyos súlyos idült betegségben szenvedő állampolgárok mentesülhessenek ez alól a fizetési kötelezettség alól.
(17.30)
Valószínűleg a felgyorsult törvénykezési munkának tudható be, hogy ez a mentesítés kizárólag csak a vizitdíjra vonatkozott a törvényjavaslat elfogadását követően. Azon nyolc betegségcsoport tekintetében, amely az időközben megjelent végrehajtási rendelet egyes mellékletében részletesen fel van sorolva, azokat az állampolgárokat, akik ebben a betegségben szenvednek, hiába szerettük volna őket mentesíteni e tehertétel alól, ez csak félig sikerült. Ugyanis a kórházi napidíj fizetése rájuk is vonatkozik a hatályos jogszabály értelmében.
Ezért kezdeményezte a Magyar Demokrata Fórum, hogy gyorsan korrigáljuk ezt a hibát, hogy minél hamarabb megvalósulhasson a törvényhozói szándék, hiszen ezt senki nem vitatta. Való igaz, ahogy elhangzott, az egészségügyi bizottság ülésén nem kapta meg a zöld jelzést a javaslat, azonban hozzá kell tennem, hogy ellenszavazat nem volt. Az egészségügyi bizottság ülésén minden résztvevő jogosnak ítélte a törvénymódosítást, azonban a szocialista frakció tartózkodott a szavazástól, mondván, hogy várjunk még, hátha egyéb hibája kiderül a törvénynek, és akkor egy csomagban szavazunk róla a későbbiek folyamán.
A Magyar Demokrata Fórum azonban úgy gondolja, hogy jó lenne most kivételt tenni ez alól, hisz több százezer emberről van szó, és a későbbiek folyamán a reparáció nagyobb gondot jelenthetne. Nagyon jó lenne, és kérném a Ház mindkét oldalát, hogy ne politikai vitára használjuk fel azt, hogy ki támogatta a vizitdíj intézményének a bevezetését, eldőlt egyértelműen akkor, amikor a törvényjavaslatról decemberben döntött a Ház. Most arról kellene dönteni, és ehhez kérem az önök támogatását, hogy mentesítjük-e a kórházi napidíj alól a daganatos betegeket, mentesítjük-e a kórházi napidíj alól az idült vesebetegeket, cukorbetegeket, HIV-fertőzötteket és még azt a további betegségcsoportot, amely a rendeletben fel van sorolva.
Jogi kifogás nem merült fel a módosító javaslattal szemben, sőt a tárca államtitkára néhány nappal ezelőtt egy rádióinterjúban pozitív módon nyilatkozott a módosító javaslatról, és azt támogathatónak tartotta. Ennek figyelembevételével kérem önöket, hogy támogassák a tárgysorozatba-vételt.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem