DR. HORVÁTH ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ÁGNES
DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon fontos csoportra hívta fel a figyelmet, a fogyatékkal élőkre; a fogyatékkal élő gyermekekre és felnőttekre. Nem véletlen a vizitdíj alkalmazása során, hogy például a fogyatékkal élők, illetve az összes gyermek mentesül mind a vizitdíj, mind a kórházi napidíj megfizetése alól.
Igen, az igaz, hogy a fogyatékkal élőknek is fizetniük kell vizitdíjat vagy kórházi napidíjat, azonban például a munkanélküliek ellátását módunkban állt növelni, ezzel részleges kedvezményt biztosítani, vagy akár a nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban, alacsony ellátásban részesülőknél szintén módunkban állt emelést nyújtani, amivel gyakorlatilag egyfajta hozzájárulást tudunk biztosítani a vizitdíjhoz is. Ezen magyar biztosítottak számára is nyitott a lehetőség a 20 alkalom feletti ellátások igénybevételére, külön háziorvosnál, illetve járóbeteg-szakrendelésnél; fontos, hogy élni is tudjanak vele.
Kérdezte a képviselő úr az utazási támogatást, a biztosító támogatását. Számomra ez egy nagyon izgalmas kérdése a biztosítási rendszernek. Egyrészt azt gondolom, hogy a biztosító bármilyen szolgáltatást azoknak adhat, akik jogosultak. Itt rögtön meg is kell hogy nyugtassuk a fogyatékkal élőket, hiszen amennyiben részesülnek bármilyen szociális ellátásban, beletartoznak a társadalombiztosítási jogállásról szóló törvény jogosulti csoportjai közé - legyen az akár nyugdíjszerű ellátás, legyen az akár rokkantsági nyugdíj, legyen az akár fogyatékossági ellátás -, ebben az esetben ők jogosultak a biztosításra. Ez azt jelenti, hogy jár nekik Magyarországon a kórházi ellátás, a szakorvosi ellátás, a háziorvosi ellátás, és jár az utazási költségtérítés is.
Azt gondolom azonban, hogy méltányos az valamennyiünkkel szemben, hogy utazási költségtérítésként ezek a családok is a valós költséget kapják meg. Azt a valós költséget, amelybe ténylegesen kerül az a költség, az az utazás, és ezt biztosítjuk is a számukra.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem