FIRTL MÁTYÁS

Teljes szövegű keresés

FIRTL MÁTYÁS
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Megjelentek a gazdaságfejlesztési operatív program első pályázatai, ezen belül kiírásra került a GOP-211/A mikro- és kisvállalkozások technológiai fejlesztése, a GOP-211/B és C komplex vállalati technológai fejlesztések kis- és középvállalkozások számára.
Számos kritika fogalmazódott meg mind a kkv-k, mind a gazdasági szakemberek részéről. Többek között: ebben a kiírásban csak legalább 2004-ben alakult vállalkozások pályázhatnak, amelyek minimum két lezárt teljes gazdasági évvel rendelkeznek; csak azon településeken lévő mikrovállalkozások pályázhatnak, amelyek nem szerepelnek a vidéki lehatárolásban, a vidékiek számára tett ígéretek szerint a vidékfejlesztési program keretében lesznek pályázatok; feltételként szabják valamennyi kkv számára, hogy az egy főre jutó éves nettó árbevétel elérje a 4 millió forintot. Önállóan nem lehet pályázni infrastrukturális fejlesztésekre, ingatlanberuházásokra, összetett pályázatnál is csak az eszközbeszerzéshez kapcsolódva és az elszámolható költségek 20 százalékának erejéig; az A és B jelű pályázatnál a nyugat-dunántúli régióban legfeljebb 30 százalék támogatás nyerhető, a fennmaradó 70 százalékot elő kell teremteni; súlypontilag a legfontosabb feltétele a pályázhatóságnak, hogy a pályázó vállaljon egy előre meghatározott árbevétel-növekedést. A 211/A pályázatnál a projekt befejezési évét követő három üzleti évben realizált átlagos éves nettó árbevétel 15 százalékkal meghaladja a bázisárbevételt, és az árbevétel-növekmény minimum 1,2-szerese legyen a támogatási összegnek; a 211/B jelű pályázatnál vállalnia kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő három üzleti évben realizált átlagos nettó árbevétel legalább 12 százalékkal meghaladja a bázisárbevételt, és ez az árbevétel-növekmény minimum 1,6-szorosa legyen a támogatási összegnek.
Hogyan várható el bármelyik vállalkozástól - legyen mikro-, kis- vagy középvállalkozás -, hogy előre meghatározott árbevétel-növekményt vállaljon be akkor, amikor már Magyarországon egyáltalán nincs jelen a kiszámítható gazdasági környezet, folyamatosan növekednek a járulékterhek és az energiaárak? Ez lenne a vállalkozások fejlesztésének megfelelő útja?
A 211/B pályázatnál 2007-re 150-200 darab projektet terveznek támogatni a felhívás és az útmutató szerint, megyékre bontva ez összesen 7-10 vállalkozást jelent. Szomorú, hogy a pályázat kezelőinek véleménye szerint még ez a keret sem kerül teljes egészében szétosztásra, mert olyan szigorú a feltételrendszer. Ezt nevezik önök valódi, igazságos, tudatos gazdaságfejlesztésnek? Várható a kiírások átdolgozása, a feltételrendszer könnyítése?
Várom a miniszter úr válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem