FIRTL MÁTYÁS

Teljes szövegű keresés

FIRTL MÁTYÁS
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! A válaszát elfogadni nem tudom, a következők miatt. Egyrészt azért, mert őrült zavarba keveredett a tekintetben, hogy én KDNP-s vagyok-e vagy fideszes. Én a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójában ülök, és onnan tettem fel a kérdést, és a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának a tagjaként szeretném elmondani, abban vagyunk érdekeltek, hogy a magyar kis- és középvállalkozók megfelelő módon tudjanak ebben az országban munkahelyeket teremteni, foglalkoztatást bővíteni és a közalkalmazotti szférából elbocsátandó embereknek - amely az önök programjában szerepel - megfelelő munkalehetőséget biztosítani. Az a program, amit önök a GOP-ban megfogalmaztak, nem szolgálja ezt, hiszen gondoljon bele, hogy már az interpelláció benyújtása óta is megváltoztatták önök a programot, és jelenleg a 211/A esetében már 1,52-szeresére kell növelni az árbevételt. Gondoljon bele, hogy 5 millió forint esetén 52 százalékos árbevétel-növekményt kell elvárni!
Kérdezem, ilyen feltételek mellett hol látja ön azt, hogy az ország kis- és közepes vállalkozásai… (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.) ezt teljesíteni tudják.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem