HERÉNYI KÁROLY

Teljes szövegű keresés

HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. A móri bankban 2002-ben elkövetett gyilkosságok ügye vitathatatlanul a magyar bűnüldözés-történetek eddigi legsúlyosabb bűncselekménye. Láthattuk akkor, hogy mind a rendőrségi, mind az ügyészi szervezet legmagasabb szinten, kiemelt ügyészi felügyelet mellett foglalkozott az ügy felderítésével. A több évig tartó nyomozás közel egymilliárd forintot emésztett fel. A hatályos törvények szerint az ügyész irányítja a nyomozást, ő dönti el, hogy a rendőrség által felkutatott és összegyűjtött tanúk, bizonyítékok súlya elegendő-e a vádemeléshez. A törvény értelmében az ügyésznek éppen az lenne a feladata, hogy megakadályozza a rendőrség hibáit, az ügyész ellenőrző szerepet lát el a nyomozás és a tárgyalási szakasz között.
Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Egy ennyire kiemelt ügyben elkövetett hiba vagy hibák sorozata fokozottan alkalmas arra, hogy aláássa az igazságszolgáltatás iránti közbizalmat, hiszen mire számíthatnak a jogkereső emberek vagy éppen a gyanúsítottak ennél enyhébb súlyú ügyben. Erre tekintettel tartottuk volna fontosnak vagy tartanánk fontosnak az ügyészi vizsgálat lefolytatását.
Miután erre konkrét választ nem kaptam, sajnos nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem