WINKFEIN CSABA

Teljes szövegű keresés

WINKFEIN CSABA
WINKFEIN CSABA (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is engedjék meg, hogy megköszönjem a parlamenti frakcióknak, hogy támogatják a kábítószerügyi eseti bizottság felállításáról szóló kezdeményezésünket.
Nagyon fontosnak tartom, hogy az eseti bizottsággal kapcsolatban meg tudtunk állapodni az alap-, illetve a részletkérdésekben is. Így megállapodtunk abban, hogy a kábítószerüggyel az Országgyűlésnek kiemelten kell foglalkoznia, illetve az eseti bizottság elnevezésében, feladataiban és összetételében is ötpárti megállapodás született.
Bízom benne, hogy az eseti bizottságban elsősorban szakmai munka fog folyni, így segítve az Országgyűlés és a kormány munkáját is. Kérem képviselőtársaimat, hogy továbbra is támogassák ezt az országgyűlési határozati javaslatot, majd pedig kérem önöket, hogy segítsék a kábítószerügyi eseti bizottság munkáját.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem