DR. GARAMHEGYI ÁBEL

Teljes szövegű keresés

DR. GARAMHEGYI ÁBEL
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő úr, hadd nyugtassam meg immár sokadszor a tisztelt Házban ma kérdezőket, hogy nem számoljuk fel a munkába járás lehetőségét, nem vágunk el falvakat, nem vágunk el településeket, nem vágunk el tanyákat, továbbra is elérhetők ezek a települések, sőt az ön által említett területen még valamivel jobb szolgáltatási színvonalon is, mint eddig.
Engedje meg, hogy egy pontatlanságra felhívjam a figyelmet. Ez azért fontos, mert ilyen pontatlanságok miatt veszti hitelét az a fajta vészharangkongatás, amit ma gyakorlatilag fél kettőtől ebben a Házban figyelhettünk.
Az ön által említett Barcs és Sellye közti szakaszon, 43 kilométeres szakaszon, ahol kérdésében az év háromnegyedében nem tudják majd megközelíteni a vonatpótló autóbuszok a településeket, közel egy éve vonatpótló autóbuszok közlekednek, és meg tudták közelíteni ezeket a településeket, nem járt korábban sem vonat ezen a vonalon. A Barcs-Sellye-Villány vasútvonalon az eddigi átszállás helyett most közvetlen autóbuszjáratok közlekednek, és a két végállomás között az eddiginél előnyösebb eljutási feltételeket tudtunk produkálni ez által az átszervezés által.
Tájékoztatom a képviselő urat, hogy a kormány nem feledkezett meg a hátrányos helyzetű térségekről, hiszen a közösségi közlekedés középtávú átalakításáról szóló kormányhatározat értelmében a hátrányos helyzetű térségekben érvényes utazási kedvezményprogramokra részletes koncepció készül, ezt 2007. szeptember 30-áig fogjuk a kormánynak bemutatni, és onnan kerül alkalmazásra.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem