DR. PETRÉTEI JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. PETRÉTEI JÓZSEF
DR. PETRÉTEI JÓZSEF igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A napirend előtti felszólalását annak címe és halaszthatatlannak vélt indoka miatt több mint meglepőnek találtam. Úgy gondolom, mindannyiunk által elismerten a szeretet hatalma érvényesülésének fő színterei a család, a baráti és a párkapcsolatok. Ez így is van rendjén, de ez a szeretet képletesen szólva jelentkezik akkor is, amikor a hatalom megvédi az alkotmányos rendet, a közrendet és a közbiztonságot és benne természetesen a polgárait. Magától értetődik, hogy a jogsértők és szimpatizánsaik nem szeretik, eszerint értékelnek. Részükről olyan ez, mint amikor egy tűzesetnél a tűznek szurkolnának a tűzoltók ellenében, mondván, hogy a tűz meleget ad.
Ami pedig a felszólalása címének második részét illeti, kétséget kizáróan nagy szükség lenne arra és örömmel töltene el, ha a képviselőcsoportjuk részéről is valóban érvényesülne a szeretet hatalma, miként ezt a “szeresd felebarátodat!” megfogalmazással a tízparancsolat is tartalmazza.
Felszólalása halaszthatatlanságának az volt a magyarázata, hogy a rendőrség állampolgári jogokat sért. Okát abban jelölte meg, hogy tudomásuk szerint a rendőrség indokolatlanul figyeltet meg embereket. A rendőrség a rá vonatkozó jogszabályok alapján végzi tevékenységét, melyből következik, hogy indokolatlanul és ellenőrizetlenül nem figyelhet meg embereket. A rendőrség működését és tevékenységét az elmúlt időszakban több kritika és bírálat érte. Egyrészt miért nem intézkedett a rendőrség, ha esetleg már előzetesen információkkal rendelkezett esetlegesen készülő jogsértésekről vagy a garázda elemek kiszűréséről, másrészt pedig amikor esetleges megelőző vagy felderítő tevékenységet végez, akkor a törvényben biztosított eszközök, például a megfigyelés alkalmazását kifogásolják.
Valójában tehát az is probléma önnek, ha történik intézkedés, és az is, ha nem. Még mielőtt további kritikával illeti a rendőrséget, szükségesnek tartom leszögezni, hogy a rendőrség csak bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére utaló megalapozott adatok, hangsúlyozom, adatok, nem pedig a tudomásunk szerinti információk alapján kezdeményezhet eljárást bárkivel szemben. Ha ez nem így lenne, úgy a rendőrség törvénysértést követne el. Az elsődleges adatok pedig sok esetben csak jelzésértékűek, amelyek a további rendőri intézkedések, illetve felkészülések irányát befolyásolhatják, de önmagukban nem alapozzák meg büntetőeljárás kezdeményezését.
Ugyanakkor a rendőri szervek nemcsak nemzeti ünnepek előtt, hanem folyamatosan felderítő tevékenységet folytatnak a hatáskörükbe tartozó ügyekben, és amikor megalapozott adatok állnak rendelkezésre, akkor foganatosítják a szükséges intézkedéseket. De nyomatékkal jelzem, ezt csakis a törvények felhatalmazása alapján és annak rendelkezései szerint tehetik és teszik meg.
A kérdését más oldalról megközelítve, miniszterként és jogászként, továbbá állampolgárként is biztosan tudom, hogy hazánkban a törvényekben biztosított jogok vívmányok és nem adományok a polgárok számára, azokat a mindenkori hatalom részéről nem fenyegeti és nem fenyegetheti veszély egy jogállamban.
A rendőrség pedig minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy a jogszabályokban rögzített normáknak érvényt szerezzen.
Ezzel együtt bízom abban, hogy március 15-én a résztvevők valóban a nemzeti ünnepről kívánnak megemlékezni, és ebben számítunk a polgárok jogkövető magatartására, továbbá az önök segítségére és konstruktív együttműködésére is.
Végezetül szíves figyelmébe ajánlom, hogy a rendőrség a Magyar Köztársaság rendőrsége, így az öné és mindannyiunké is. Ezért jó lenne vigyázni rá és annak tagjaira is. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem