GYURCSÁNY FERENC

Teljes szövegű keresés

GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: A rajtakapott gyermek indulatai bár érthetők, de oktalanok. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.)
1992-ben, amikor Magyarországon először tűntek fel az Árpád-sávos zászlók, talán Göncz Árpád köztársasági elnök úr Parlament előtt elmondott beszédénél, akkor Magyarországon a parlamenti erők - talán a Fidesz is - értették, hogy miért nem lehet Árpád-sávos zászlókkal Magyarországon köztereken megjelenni, és miért nem fér bele a demokratikus véleménynyilvánításba. Megmondom, hogy miért nem fér bele. Azért nem fér bele, mert Magyarországon több százezer zsidó halt meg úgy, hogy azon eszmék juttatták őket halálra, amely eszmék az Árpád-sávos zászlót vették elő saját szimbólumaikként, és ezen zászlókat ma önök újra használják, az önök kongresszusán ez a zászló megjelenik. (Dr. Turi-Kovács Béla: Nem igaz! Az egész egyszerűen nem igaz!)
Az önök elnöke és pártigazgatója nem érti, hogy lehet, hogy a nyilasok zászlaja - amely tartalmazott egy nyilaskeresztet is - és ezen zászló között van különbség, de egy dolog egészen biztos: Magyarországon százezrek számára, talán milliók számára az a zászló, amelynek önök menlevelet adnak, a legszörnyűségesebb dolgot jelenti: a holokausztot, magyar emberek százezreinek megölését egy olyan eszme nevében, amely nem igazolható, egy olyan eszme nevében, amely Magyarországra és Európára tragédiát, sötétséget, embertelenséget hozott. Maguk mentik a menthetetlent. Az önök pártja magyarázza a magyarázhatatlant. Az önök pártja elmossa azt a különbséget, amely különbség korábban még volt tisztességes jobbközép konzervatív pártok és szélsőséges radikálisok, nacionalisták (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Che Guevara!) és soviniszták között. Ez az önök pártjának felelőssége. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Az önök pártjának hozzászólói soha, egyetlenegy alkalommal nem mondták azt, hogy megállj, hogy Magyarországon nincsen helye antiszemita kijelentéseknek. Az önök pártjának felszólalói odaálltak a Kossuth téren ácsolt színpadra, és nem mondták azt, hogy olyan áron nem kell nekem a ti támogatásotok, hogy az imént még 50 állítólagos zsidó származású politikus nevét olvasták. Az önök pártja soha, egyetlenegy alkalommal nem mondja azt a nyilvánvalóan helyenként nem is burkoltan zsidózó szélsőségnek, hogy az önök támogatása nekünk nem kell, mert ha csak ilyen támogatással lehet többségbe kerülni, akkor inkább kisebbségben akarok maradni, mert ha zsidóznak, akkor én zsidó vagyok, ha cigányoznak, akkor cigány vagyok.
Ezt az önök pártja nem tette meg sohasem. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van! - Moraj a Fidesz padsoraiban. - Taps a kormánypárti oldalon.)
(14.10)
Harmadszor… (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból, többek között: Igazat kell mondani! - Horn Gábor a Fidesz padsorai felé fordulva: A nagynéném fél kimenni az utcára… - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Figyeljél! - Moraj és közbeszólások a teremben. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.)
Harmadszorra azt szeretném elmondani, hogy Magyarországon van egy hetilap, amely a magyar hungaristákat hősként ünnepli; van egy hetilap, amelynek alig van olyan száma, amely ne nyújtana támogatást szélsőséges, radikális, helyenként antiszemita eszméknek; van egy hetilap, amely szégyene az országnak; van egy hetilap, amely szégyene annak a jobboldalnak, amely jobboldal mindig értette, hogy mi a különbség a tisztességes jobboldali konzervativizmus és a hungarizmus (Dr. Pósán László közbeszólása.) vagy éppen a nemzeti szocializmus között.
Önök ezt a hetilapot mint kedvenc hetilapjukat ajánlják, önök ennek menlevelet nyújtanak; önök segítik, hogy a radikális antiszemita eszmék Magyarországon elfogadottak legyenek. Mindezt miért? Hatalmi önzésből és gyengeségből. Ezt állítottam, és ma is ezt állítom. (Dr. Pósán László: Mondd ki a nevét!)
Sajnálom önöket, sajnálom a magyar (Dr. Pósán László: Mondd ki a nevét!) demokráciát, uraim!
Köszönöm szépen. (Hosszan tartó taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: 1933 jön… - Zaj a teremben.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem