KOVÁCS KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt köszönöm, hogy alkalmat ad rá képviselő úr, hogy beszéljünk közös ügyünkről, hiszen a környezet, a tiszta környezet egyértelműen közös ügyünk. A mai napon bevetésre indult ismét a zöldkommandó, a zöldhatóságnak, a rendőrségnek, a polgári védelemnek, a vám- és pénzügyőrségnek, illetve az önkormányzati szerveknek egy közös fellépése, amelyet még ebben a hónapban kétszáz váratlan, előre nem kiszámítható helyen megjelenő akció fog követni.
Az a célunk, hogy az illegálisan elhagyott hulladékot és az illegálisan folytatott hulladékkezelést fölszámoljuk, és hatékonyabban kezdjük meg vele szemben az intézkedést. Ugyanis a környezetünket terhelő hulladékhegyek valóban az ország egyik komoly problémáját jelentik. A mi felmérésünk szerint - ami a korábbi éveket tükrözi - több mint 15 ezer, nagyobb mértékű, a két tonnát meghaladó mennyiségű, nyilvántartott szennyezett terület van az országban, ennek döntő része egyébként 1990 előtti származású, elsősorban nagyobb gyárüzemek, repülőterek, laktanyák szennyezett területére utal. A felmérések szerint közel 1000 milliárd forint lenne az a költség mai áron, amivel ezt a szennyezőanyagot kezelni, elszállítani lehet, és a területet részben legalább rekultiválni. Jelentős részük tehát az, amiről egyértelmű, hogy az állami felelősség körébe tartozik, hiszen ezeket legtöbbször ma már semmilyen formában nem tudjuk visszaszármaztatni sem költségében, sem felelősségében a ’90 előtti elkövetőkre. Éppen ezért itt egy sorrendet állítottunk föl, és az európai uniós forrásokból kezdő lépésként a következő három esztendőben mintegy 40 milliárd forintnyi támogatással indul el ezen területek rendbetétele.
De a többi eset - és azért ezek a nagyobb számú esetek - a településszéleken, az erdőszéleken, a lakóterületek környezetében elhagyott, illegálisan ott hagyott hulladékok, az erre épülő illegális iparág, a hulladékkezelési iparág az, amely közös felelősségünk, nemcsak az államé, önkormányzaté, civil szervezeteké, egyéb hatóságoké. Hiszen a “szennyező fizet elvet” könnyű hangoztatni, de nagyon nehéz végrehajtatni. Csak akkor lehet, ha van egy következetes ellenőrzés, és ha mellé párosul a parlament komoly, hatékony szabályozása. Ez az, amivel még az Európai Uniót is megelőzzük, hiszen nálunk már törvény az, amelyet az Unió most kíván majd bevezetni, hogy tudniillik a hulladékelhagyás és az illegális hulladékkezelés a büntetőjog kategóriájával, büntetőjogi felelősséggel vonható, kérhető számon.
Éppen ez az, amit a XX. kerületben is megtettünk, hiszen miután a hatóság augusztus 30-án a polgármester úr és az önkormányzat kérésére helyszíni szemlét tartott, valóban azonnali tiltást, kétszeri büntetést és határidőt állapított meg. Mivel a határidőre sem történt meg sem a tevékenység felhagyása, sem pedig a terület rendbetétele, ezért megtettük a büntetőjogi feljelentést. Ezt teszi hatékonyabban, még gyorsabb formában meg az a zöldkommandó, amelyikről én az elején beszéltem. Ez tehát az egyik lépés, a hatékony hatósági és közös fellépés, ami visszatartó erővel bír.
De van egy másik is. Sokszor nem kerül pénzbe, csak egy kis odafigyelésbe, közös akaratunkba. Néhány évvel ezelőtt sokan szkeptikusan fogadták, hogy vajon a szelektív hulladékgyűjtés mennyire lesz népszerű egy olyan országban, ahol még a buszmegállóban a csikket sem tudjuk a csikktartóban elhelyezni. Szeretném mondani, hogy nem volt hiábavaló a négyezer hulladékgyűjtő hely felállítása, a hulladékudvarok létrehozása, hiszen ma a felmérések szerint valamivel több mint 5 millió ember már valamilyen formában részt vesz a szelektív hulladékgyűjtésben. Azt kell mondanom, már csak a másik 4,8 milliót kell meggyőzni róla, s akkor valóban elindulhatunk egy tisztább ország irányába.
Aki nem akar pénzt fizetni, csak egy kicsi odafigyelése van a történtekre, az most az adóbevallásnál, ha odaírja a második 1 százalékhoz, hogy 1517, akkor nemcsak egy neves történelmi dátumot ír le, hanem egyúttal azt jelzi, hogy az ő második 1 százaléknyi adóforintja az illegálisan elhagyott hulladékterületek felszámolására, rekultiválására kell hogy fordítódjon. A szabad demokraták zöldtagozata, a civil szervezetek mind elindították a takarítási keddet, azaz a hónap utolsó keddjét, amely legyen a tisztább Magyarországé.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem