SOLTÉSZ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

SOLTÉSZ MIKLÓS
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tavaly március 15-én Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Nemzeti Múzeum lépcsőjénél mondott ünnepi beszédet. Ezen az ünnepi beszéden a fényképek tanúsága szerint nemcsak ő volt jelen (Felmutat egy fényképet.), hanem körülvette magát fiatal gyermekekkel, akik táncosok voltak, illetve felléptek egy műsorban, illetve a képen jól látható kommandós alakoknak a megjelenése, akik a Nemzeti Múzeum timpanonjában jelentek meg. Akkor még senki nem értette azt, hogy miért van erre szükség Magyarországon.
De folytatódott tovább ez a kommandós, illetve terrorfenyegetéses időszak: március 26-án jelentették be a kormány képviselői, hogy a Fidesz, illetve a Szocialista Párt nagygyűlésére terrortámadás várható. Ezt követte a szeptember 23-ai Fidesz-nagygyűlésre egy újabb bejelentés, amikor szintén ezzel érveltek, arra alapozva, hogy az emberek ettől elriadnak, nem mennek ki az utcára, nem mernek nagygyűlésekre menni. Folytatódott a sor november 4-én, majd legutóbb február 7-én Szilvásy György kancelláriaminiszter úr jelentette be, hogy március 15-én újabb terrortámadás fenyegeti a magyar demokráciát.
Ezidáig, azt kell gondolnunk, az ellenzéki pártok szavazótáborát célozták meg; azt kell gondolnunk, hogy azoknak a támogatóit támadták meg, illetve akarták elbizonytalanítani, akik ezekre a pártokra szavaztak, és azt kell mondanom, hogy bizonyos esetben ezt sikerrel is tették önök. A cél meghatározta az eszközt.
De a folytatás megdöbbentő, teljesen új az utóbbi hetekben az a dolog, amit önök végeznek: egy szakrális rendezvényen is megjelent ugyanez a rendőrségi fenyegetés, megjelent ugyanez a rendőrségi megfigyelés. Legutóbb február 9-én, Illés Lajos temetésére, ahol részt vettek a családtagok, ahol részt vettek a hozzátartozók, részt vettek a pályatársak, részt vettek a rajongók, önök kiküldték a rendőrséget, a rendőrség az egész szakrális eseményt végigfilmezte, végigvette, illetve rabomobillal végigkísérte. Ez már egy új jelenség a demokráciában.
Két hete Petrétei József miniszterhez kérdést tettem fel, miért kellett ezt a szakrális szertartást, gyászszertartást ily mértékben megalázni, miért kellett így megzavarni, ki rendelte ezt el. A miniszter úr erre választ nem adott nekem, amit adott, az a következő volt: a gyászszertartásnak voltak olyan elemei, amelyek nyilván rendezvénynek tekinthetők. Elképesztő, tisztelt Országgyűlés (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szégyen!), hogy ilyet mond egy miniszter, így alázzák meg egy magyar rockzenésznek a múltját! És bár a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya nem terjed ki a családi eseményekkel kapcsolatos rendezvényekre, önök mégis megtették néhány héttel ezelőtt ezt a szörnyű tettet, megszegték a törvényt is.
Tisztelt Országgyűlés! A múlt rendszert idézik ezek a megfigyelések, ezek a rendőrségi felvételek, az ezen eseményeket kísérő rendőrségi atrocitások. (Derültség az MSZP soraiban.) Az elmúlt rendszerben koncerteket figyeltek meg, az elmúlt rendszerben temetéseket figyeltek meg, az elmúlt rendszerben, bizonyíthatóan még 1989-ben is egyházi rendezvényeket figyeltek meg. Ehhez képest Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, most már az MSZP-nek a pártelnöke is, a kongresszusukon a következőt mondta: bárhogy forgatjuk ezt a dolgot, a magyar demokrácia hagyományvilágába Kádár János a legnagyobb jóindulattal sem gyömöszölhető bele.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Azt gondolom, hogy amit önök az elmúlt négy évben gazdaságilag tettek, azok a megszorítások, amelyek az elmúlt év óta a lakosságot, az embereket szorítják, megszabadították az embereket a kádári rendszernek attól a viszonylagos kiszámíthatóságától, biztonságérzetétől (Közbeszólás az MSZP soraiból: Visszasírod?), ami miatt szerették még a Kádár-rendszert. Viszont önök mit követnek most? A demokráciaellenességnek a legnagyobb tetteit hajtják végre az utóbbi hónapokban. Ez a kádárizmusnak a folytatása, sokkal inkább, azt mondom, a Rákosi-rendszernek a folytatása.
Tisztelt Országgyűlés! Hogy klasszikusok szavaival fejezzem be: bárhogy forgatjuk ezt a dolgot, a magyar demokrácia hagyományvilágába Gyurcsány Ferenc és kormánya a legnagyobb jóindulattal sem gyömöszölhető bele.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
(13.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem