ELNÖK (Mandur László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Mandur László)
ELNÖK (Mandur László): Március 5-e van, nemsokára nőnap lesz. Miután ezen a héten van a nőnap, és ebben a pillanatban nyitjuk meg az Országgyűlés ülését, engedjék meg, hogy nagy szeretettel és tisztelettel köszöntsem minden női honfitársunkat, minden nőhallgatónkat, nézőnket, és sok boldogságot kívánjak mindannyiuknak. Fogadják nagyrabecsülésünket tőlünk, férfiaktól. Külön is köszöntjük természetesen azokat a hölgy képviselőtársainkat, akik itt vannak az ülésteremben. Én örülnék, ha persze többen is lehetnének, mint ahányan vannak, hiszen tudjuk, hogy nem sokan vannak a hölgyek, és reméljük, hogy nemsokára legalább lesznek annyian, mint Magyarországon úgy általában, tehát fele-fele arányban ülhetünk majd az Országgyűlésben.
Úgyhogy fogadják nagy szeretettel férfitársaim nevében is a köszöntésünket és azt a kis ajándékot, amivel, ha jól tudom, az egyik frakció - egy kis bonbonnal - kedveskedett a hölgyeknek. Isten éltesse őket sokáig! (Taps.)
Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlésünk tavaszi ülésszakának 7. ülésnapját ezennel megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Török Zsolt és Hende Csaba jegyzők lesznek majd a segítségemre.
Kérném tisztelettel a jelen lévő képviselőket, ne feledkezzenek meg arról, hogy képviselői kártyájukat elhelyezzék a kártyaolvasó berendezésben. (Zaj. - Csenget.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem