DR. GARAMHEGYI ÁBEL

Teljes szövegű keresés

DR. GARAMHEGYI ÁBEL
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Örülök, hogy elfogadta a válaszadó személyét, bár biztosíthatom arról, hogy amennyiben Kóka János ül itt a bársonyszékben, akkor én írom alá a rendeletet helyette, tekintve, hogy a vasúti reform nem tűr halasztást, és a vasúti reform az alapos szakmai döntéseink következménye, nem politikai kérdés, mint ahogyan azt a jelenleg ellenzékben lévő párt már korábban, szakmai szempontok alapján már elhatározta, csak valamilyen rejtélyes okból nem sikerült véghezvigye.
Az ön által említett vonalon a megszűnő öt vonatpár helyett, mint azt többször elmondtuk, autóbuszjáratok járnak. Ezek a jelenleg már közlekedő 19 autóbuszpár mellé sorakoznak fel, és integráltuk őket ebbe a rendszerbe.
A Borsod Volán vette át ezen a területen a szolgáltatást, és néhány olyan változást is eszközölt, amely korábban a vonatközlekedés miatt nem volt megalapozott, azonban most az elérést segíti például a Miskolc, Tiszai pályaudvar vagy Budapest közvetlen elérésével. Ez például a Borsod Volán korábbi, budapest-tiszaújvárosi járatának Mezőcsáton keresztül történő közlekedtetését jelenti.
Azt kell, hogy mondjam - ahogy ezt a miniszterem is és én is többször elmondtuk ma már az ülésnapon -, ezek a döntések annak a kompromisszumnak az eredményei, hogy milyen módon tudunk hatékonyan gazdálkodni az adófizetői pénzekkel, és milyen módon tudjuk az érintett települések lakosságát a lehető legjobban szolgálni. Azt kell hogy mondjam, hogy nem marad ellátatlan település. Azt kell, hogy mondjam, hogy a szolgáltatások kialakításánál ezt a szempontot vettük figyelembe.
S végezetül hadd mondjak annyit, hogy jelen volt ennél az utolsó vonatnál gazdasági és közlekedési minisztériumi szakember, hiszen a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a MÁV valamennyi szakemberét sajátjának tekinti.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem