BÍRÓ ILDIKÓ
BÍRÓ ILDIKÓ
BÍRÓ ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én a magam részéről Puskás képviselőtársamhoz szeretnék kapcsolódni, amennyiben a definíció nagyon fontos. Úgy gondolom, hogy ha le akarunk írni egy fogalmat, akkor jelen esetben akkor járunk jó úton, ha az alapjogok felől próbáljuk leírni. Így hát a magam részéről a fogyatékosság problémáját az emberi jogok szempontjából közelíteném meg.
A fogyatékosság problémájának emberi jogi szempontból történő vizsgálatának kezdetén le kell szögeznünk, hogy egyetlen embertársunkat sem érhet alapvető szabadságjogai és emberi jogai gyakorlásában hátrányos megkülönböztetés. Ennek megfogalmazását megtaláljuk az európai emberi jogi egyezményben. Az egyezmény 1950. november 4-én Rómában nyílt meg aláírásra, és 1953 szeptemberében lépett hatályba. Megalkotói az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában foglaltakból kiindulva az Európa Tanács céljainak megvalósítására törekedtek az emberi jogok és alapvető szabadságjogok gyakorlati érvényesítése révén.
Ez az egyezmény jelentette az egyetemes nyilatkozatban foglalt egyes jogok kollektív kikényszeríthetősége felé tett első lépést. Az egyezmény 14. cikke a megkülönböztetés tilalmát mondja ki. Idézem: „A jelen egyezményben meghatározott jogok és szabadságok élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül kell biztosítani.”
(13.50)
A Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum magyarországi és nemzetközi szervezetekkel összefogva azért küzd, hogy a jövőben nevesítetten is szerepeljen a fogyatékosság, illetve egészségkárosodás alapján történő megkülönböztetés tilalma az európai emberi jogi egyezményben.
És most rátérve a fogyatékosság definíciójára: ahhoz, hogy a fogyatékos személyek valóban ne szenvedjenek el a jövőben hátrányos megkülönböztetést, rendkívül fontos magának a fogyatékosság meghatározásának pontosítása. A hazai közgondolkozás és a jelenlegi törvényi szabályozás fogyatékosdefiníciója diszkriminatív, és nem segíti a társadalmi attitűdök és az intézményrendszer átalakítását. Fogyatékosnak a közfelfogás és a jogszabály a mozgáskorlátozottakat, nagyothallókat, gyengén látókat és az értelmi sérülteket tekinti. A hatályos törvény meghatározása a következőképpen szól: fogyatékos személy az, aki érzékszervi, így különösen látás-, hallásszervi, mozgásszervi, illetve értelmi képességeit jelentős mértékben vagy egyáltalán nem birtokolja, illetőleg a kommunikációjában számottevően korlátozott, és ez számára tartós hátrányt jelent a társadalmi életben való aktív részvétel során.
A nemzetközi dokumentumokban azonban az elmúlt mintegy másfél évtizedben drámai változás történt e területen. A korszerű felfogás szerint fogyatékosságként értelmezendő bármilyen olyan időleges vagy tartós állapot, ami az egyén életvitelét jelentős mértékben akadályozza. A fogyatékosság előállhat örökletes tényezők, veleszületett rendellenesség, akut vagy krónikus betegség, sérülés s a többi következtében. Pszichés vagy pszichiátriai problémák is vezethetnek fogyatékossághoz. Aki hangokat hall, szélsőséges hangulati ingadozásokat él át, erősen szorong, az az élet számos területén akadályokba ütközhet.
Fontos rámutatni, hogy a fogyatékosság korszerű értelmezésében nagy szerepe van az egyén önrendelkezésének. Az életvitel akadályozottsága nehezen mérhető, és az egyéntől erősen függő. Egy mozgékony életmódot folytató számára a mozgás csekélyebb mérvű korlátozása is komoly fogyatékosságot jelenthet, míg egy ülő életmódú ember számára esetleg nem nehezíti a hétköznapokat. A társadalom előítéletesen közelít a fogyatékossághoz és a fogyatékosokhoz, ez pedig diszkriminációhoz is vezethet. Emiatt különösen lényeges, hogy az egyénnek joga legyen arra, hogy eldöntse, állapotát fogyatékosságnak tekinti-e.
Mindezek fényében rendkívül fontos, hogy a törvénybe bekerüljön a fogyatékosság meghatározásának új definíciója, amelyet más módosító javaslatok mellett Hirt Ferenc, Borsos József, Harrach Péter és társaik nyújtottak be. Idézem: fogyatékos személy, akinek bármely alapvető emberi jogának gyakorlásához, így különösen a szabad mozgáshoz, az önálló életvitelhez vagy munkavállaláshoz szükséges valamely funkcionális képességének veleszületett (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) vagy sérülés, vagy betegség következtében szerzett fizikai, mentális vagy tanulásbéli tartós, illetve maradandó korlátozottsága áll fenn.
Így különbséget tudunk tenni a fogyatékosság kezelésének jótékonysági és emberi jogi modelljei között. Kérem az elfogadást.
Köszönöm a szót.
