LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Csodálkozva hallgattam ezt a vitát itt, ilyen fantasztikus felhőjátékról, internetről, olyan ügyintézésről, ami azért nem általános Magyarországon, olyan pénzekről, amelyek nem léteznek még, csak a Holdban vannak. Szálljunk le egy picikét a valóságba, azt szeretném. Én a módosító indítványoknak a 6. és a 7. pontjához kívánnék hozzászólni.
Elöljáróban néhány valóságos dologra hívnám föl a figyelmet. Egy napilap 2007. március 3-ai számában ír egy cikket: A föld alatt nehezebb átlátni a dolgokat - ez a cikknek a címe. A következők állnak ebben, a 3-as metró (Sic!) állomásainak felújítása kapcsán van erről szó, idézet: „Korábban már nemegyszer előfordult, hogy az előre kalkuláltnál magasabb árakról értesülve érvénytelennek nyilvánítottak közbeszerzési pályázatokat vagy néhány éve erre hivatkozással nem építettek be mozgássérülteknek szánt lifteket.”
(14.30)
Egy másik idézet ugyanebből a cikkből: „Az állomások felújításának egyik feltétele az volt, hogy épüljenek meg a mozgássérülteket kiszolgáló liftek is. Ez nem történt meg, feltehetően azért nem, mert a váratlanul megdrágult felújítás miatt elfogyott az erre szánt pénz.” Hihetetlen pénzt öltek bele az elmúlt években, és az elkövetkező időben száz százalékkal magasabb összeget fognak fordítani ezen állomások felújítására, és a mozgássérültlifteket nem építik be.
Ehhez tartozik még az, hogy a hírek szerint a 4-es metró nem minden megállójában lesz mozgássérült-felvonó, állítólag csak minden harmadik-negyedikben, és - most kapaszkodjanak meg - esztétikai indokokra alapozva. A 4-es metró aztán különösen kiemelt, országos nyilvánosságot érdemlő, igen-igen nagy, az egyik legnagyobb beruházása az országnak, és ott ilyen híreket hallunk. Olyan dolgokról szólt ez a példa, ami nem valósul meg. De mondok megvalósult példákat.
A közelmúltban mentem át az M3-as felett ívelő gyalogos-felüljárón a XV. kerületben, amelyet a közelmúltban újítottak fel, teljesen szétszedve az eredeti szerkezetet, szinte új gyalogos-felüljárót építve. Ezen egy rámpát is kialakítottak. A szabvány szerint ennek a meredeksége maximum 5 százalékos lehetne, ehelyett ez körülbelül 30 százalékos, hatszor meredekebb. Vagyis mozgássérültkocsival vagy babakocsival haladók számára ez bizony használhatatlan, sőt, bizony életveszélyes, hiszen a szintkülönbség hat méter.
A babakocsival közlekedők egyébként - csatlakozom Török Zsoltnak a gondolatához - ma Budapesten és még a kertvárosi járdákon is bizony akadályversenyt kell átéljenek, és bizony fogyatékkal élőknek kell érezzék magukat azok, akik babakocsival kell közlekedjenek ma Budapesten.
Mondok egy harmadik konkrét példát: szintén a XV. kerületben egy művelődési ház körülbelül egyméteres szintkülönbségű előlépcsője mellett egy mozgássérült-emelő szerkezetet építettek a rokkantkocsival közlekedők számára. Ez kétszer 90 fokos elfordulásra kényszeríti a fogyatékkal élőt a kocsijával, körülbelül egy 1 méter 20 centiméteres helyen, miközben a bejárati ajtót is ki kéne nyissa az illető saját magára húzva úgy, hogy mögötte közvetlenül ott van az előlépcső fölső széle, alatta egyméteres mélységgel - ez a biztos lezuhanás. Több millió forintért építették ezt meg. Tehát amikor a pénzről beszélünk, akkor vizsgáljuk meg azt is, hogy vajon ezeknek a pénzeknek a felhasználása mennyire hatékony. Én azt gondolom, hogy ha ilyeneket építünk, akkor ez nemhogy nem hatékony, ez fölösleges, káros, büntetendő.
Sajnos számtalan elrettentő példával rendelkezem az utóbbi időben, figyelve a megvalósult megoldásokat. Pozitív példákért sajnos messzebb kell mennem: a közelmúltban Ausztriában Sankt Valentin vasútállomásán jártam, ahol a felújított pályaudvar akadálymentesítése mintaszerű, magától értetődő, elfogadó, befogadó, áramvonalas, egyszerűen szép, humánus. Ott a kultúrának a része az akadálymentesítés, szerves rendszer, nálunk még mindig csak ötletelünk.
Ennek alapján nem véletlen az, hogy a 7. pont szerint éves ütemezési javaslatot szeretnénk beépíteni ebbe a cikkelybe. Az előző negatív példák mutatják, hogy bizony nagy szükség van a fokozott figyelemre, az éves ütemezésre, hiszen szemléletformálásra, ellenőrzésre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), a jó, komplexen jó és szép megoldások felmutatására nagyon nagy szükség van. Egyelőre némi kényszer sem árt, ezért is nagyon javasolom (Az elnök ismét csenget.) ennek a monitoringrendszernek is a felállítását, mert bizony a megvalósult példákat és a tervezetteket is folyamatosan ellenőrizni kell.
Köszönöm. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)
