LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy költői kérdéssel kezdeném: Hirt Ferenc drága ember? Önöknek drága. Nekem is az, de nekem egészen másért. Nekem azért, mert a barátom. Azt hiszem, így kellene nekünk hozzáállni ehhez az egész törvényhez.
Miért kell évente beszámolni? Nagyon ide, ehhez a vonulathoz tartozik. Azért kell évente beszámolni, hogy a kultúránk része legyen.
Zlinszky János azt mondta, hogy a törvények elsősorban jogbiztosításról szólnak, arról, hogy a jogainkat szavatolják. Nem kényszerről van szó egy-egy törvény esetében, hanem arról, hogy a jogainkat, Hirt Ferenc jogait szavatoljuk. Ha az ő jogait nem szavatoljuk, akkor az enyémet sem, akkor senkiét sem szavatoljuk. Ezért építettük be többek között azt a gondolatsort is, ami a 8. pontban szerepel, így szól: „Amennyiben az egyenlő esélyű hozzáférés feltételeinek megteremtésére kötelezett önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférést a mellékletben meghatározott határidő eltelte előtt nem valósítják meg, a kötelezettséggel érintett intézményekben a közszolgáltatást meg kell szüntetni.” Ez egy nagyon szigorú passzusnak tűnik. Ezt a passzust Horváth Péter főosztályvezető úr a bizottsági vitában szerintem tudatosan félreértette, amikor azzal utasította el a módosító indítványunkat, hogy a közszolgáltatás nem szüntethető meg, arra törvény kötelez. De mi nem is ezt mondtuk. Mi azt mondtuk, hogy az alkalmatlan épületben kell az akadálymentesítés végrehajtásáig a közszolgáltatást felfüggeszteni. Ez egészen másról szól.
Ha a törvénytervezetben nincsenek szankciók, akkor ez kiáltvány - ahogyan Borsos József kollégám, barátom monda - vagy üres malaszt, amikor a határidők eltelte után a jól ismert „na és?” mentalitás következik be. Bizony az elmúlt években erről volt szó.
Döbbenetes az, hogy a törvénymódosítás szociális bizottsági vitájában Horváth Péter főosztályvezető úr a következőt említette személyes élményeként: a korábban vezetése alatt álló közintézményben a mozgássérülteknek frissen elkészült vécét évekig senki sem használta. Ezzel a történettel a jelen törvény, egyáltalán az akadálymentesítés eszméjét kérdőjelezte meg, felesleges voltát mondta ki az a személy, akinek oroszlánként kellene küzdeni ezért, akinek az elsőrendű feladata a probléma iránti fokozott érzékenység volna, akinek ezt az eszmét sokrétűen védeni, terjeszteni kellene.
(14.50)
Egy másik gondolata Horváth Péternek az volt - most átugrok egy következő passzusra -, hogy ez a program több tíz milliárd forintba kerül majd: 35 milliárd egyikből, 15 milliárd egy másik programból, és egy-egy konkrét esetre körülbelül 2 millió forintot kellene költeni. Ennek meghatározó hányadát viselje az önkormányzat, a fenntartó. Erre hivatkozva nem javasolta a törvény mellékletében szereplő 2 ezer fő alatti településekben az óvodák és az iskolák akadálymentesítését. Kérem szépen, ezek az intézmények általában - 99 százalékban, 2 ezer fő alatti településről beszélünk - földszintes, szabadon álló épületek, ahol az akadálymentesítés mindössze 100 ezer forintos tétel.
Éppen ezért veszélyesnek tartom az esetenkénti 2 millió forintos tétel kimondását. Ez megriasztja a fenntartót, és vérszemet ad a vállalkozónak, és így már érthető az előző felszólalásom elején említett cím. A föld alatt nehezebb átlátni a dolgokat, mint ha a kormányzat a föld alól nézné az akadálymentesítés ügyét, és ez az alagsori szemlélet nehezíti az önök dolgát. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
