DR. ÁNGYÁN JÓZSEF
DR. ÁNGYÁN JÓZSEF
DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Először azért gondoltam, hogy kétperces reagálásban egy kérdésre válaszolnék, amit Paizs József képviselőtársam fölvetett, mert azt hiszem, nem lenne jó, ha úgy maradna a levegőben, ahogy ezt ő jelezte, ahogy ő mondta: örül annak, hogy most már a polgári oldalon is a szövetkezés egy elfogadott keret, és nem szitokszónak számít. Szeretném nagyon határozottan leszögezni, hogy a kis- és közepes gazdaságoknak, amelyekre mi az európai modellnek megfelelően a magyar gazdaságot alapozni akarjuk, az egyetlen esélyt a piacra jutásban és a versenyképes méret kialakításában az adja, ha valódi szövetkezetet hoznak létre, ami tehát azt jelenti, hogy teljes a gazdálkodási önállóság, de a tárolásra, a feldolgozásra, a kereskedelmi tevékenységre társulnak, hogy így érjenek el egy olyan versenyképes méretet, amelynek segítségével föl tudják venni akár a multinacionális cégekkel is a piaci versenyt. Tehát a piacra jutásukat ez az egyetlen módszer oldja meg, ezért mi minden erővel eddig is támogattuk, ezentúl is támogatni fogjuk.
Amit mi nem támogattunk és nem támogatunk, azok a nagy latifundiumok, a tőkés társaságok. Teljesen más a motívuma ott a birtok növelésének, ezért azt gondoljuk, hogy a klasszikus szövetkezés éppen hogy a latifundiumokká válást, a kicsik kiszorulását hivatott megoldani, ezért minden erővel támogatni gondoljuk a szövetkezést. Ez lett volna az a kétperces mondandóm, amit először szerettem volna reakcióként elmondani.
Miután sok kérdést megvitattunk az elmúlt alkalommal, egy szeletét szeretném idehozni még a vitába az előkészítő folyamatnak, talán így is mondhatnám, a társadalmi nyilvánosság kérdését. Ezt, ahogy Európában is alapkérdésnek tekintik, azt gondolom, hogy mi is alapkérdésnek kell hogy tekintsük. Speciálisan a vidékfejlesztés esetében 1400 milliárd forintnyi lehetőség - így mondom inkább - áll az ország rendelkezésére, ha igénybe tudjuk venni, és azok a célcsoportok, akik ezt igénybe vehetik, valóban olyan helyzetbe kerülnek az állam és az érdekképviseleteik segítségével, hogy képesek lesznek pályázni, képesek lesznek igénybe venni ezeket a forrásokat.
Jelezni szeretném, és remélem, most már miniszterelnök úr sem így gondolja, hogy azokból a forrásokból, amelyek a vidékfejlesztésre rendelkezésre állnak, amelyek a gazdatársadalom és a vidék számára rendelkezésre állnak, bizony az európai rendszer szerint nem lehet sem fiataltámogatást, sem nyugdíjakat kreálni, azt bizony a nemzeti kormányoknak kell megoldania. Volt egy idő, amikor így vetette föl miniszterelnök úr a kérdést, hogy kitől vegyem én el azt, amit a parasztoknak oda kéne adni. A fiataloktól, az idősektől? Szó nincs ilyenről. Az európai rendszer azt jelenti, hogy ezek normatív módon járnak a gazdatársadalomnak és a vidéknek, és ha a gazdatársadalom és a vidék nem lesz abban a helyzetben, hogy ezeket a forrásokat igénybe tudja venni, attól nem lesz jobb se a fiatalnak, se a nyugdíjasnak. Ezt a forrást csak ez a kör veheti igénybe, ezért rendkívül fontos, hogy a legnagyobb nyilvánosságot biztosítsuk a tervezési folyamatban is, hogy jól mérjük föl, hogy milyen jogcímekre mennyi forrásra van szükségünk, és majd a végrehajtás során hozzuk helyzetbe az érdekképviseleteket, hogy tájékoztatni tudják a gazdatársadalmat a lehetőségekről, hozzásegítsék őket ezeknek a forrásoknak az igénybevételéhez.
Ebből a szempontból már nem vagyok annyira nyugodt, de talán még annyi megjegyzést megenged nekem Paizs József képviselőtársam az előző kérdéskörhöz, hogy a szövetkezés miért is fontos. Ezzel kapcsolatban nem tudom megállani, hogy ugyanakkor, miközben egyetértek, meg ne jegyezzem, hogy erre a jogcímre az Új Magyarország vidékfejlesztési program mindösszesen 1,41 százaléknyi forrást szán a teljes forráskeretéből hét évre. Ha valóban komolyan gondoljuk a szövetkezést és a csoportos megjelenését a kicsiknek, akkor ennél valamivel talán többet kellene adni ahhoz képest, mint amit a tőkés társaságok fizikai tőkéjének fejlesztésére 38 százalékban határoz meg ez a terv. Ezt sajnos nem tudom nem megemlíteni. Nagyon dicséretes az a szándék, hogy a kormányoldal támogatni szeretné ezt a bizonyos szövetkezést, de ennek az a feltétele, hogy ez működjön is, hogy forrásokat kell sajnálatos módon odatenni, annál sokkal több forrást, mint amennyi itt van. Én megjelölném nyugodtan, ahogy erről beszéltünk is, az ellenpólusnak a tőkés társaságok tőkeéhségét. Nem feltétlenül azt kell vidékfejlesztésből kielégíteni, nem részvénytársaságok részvényeseinek akarunk extraprofitot a vidékfejlesztésből, hanem a vidék gazdaságát és társadalmát szeretnénk megerősíteni.
A társadalmi nyilvánosság kérdéséhez, ha szabad, néhány dolgot azért csak meg kellene említenem. Ez a jövőre nézve is tanulságokkal szolgál. Ugyanis, ha a tervezés nem közösen történik, és nem egyetértésben történik, a későbbiekben ebből mindig konfliktusok támadnak, és azt hiszem, hogy a magyar társadalomnak, senkinek, sem kormányoldalnak, sem ellenzéknek nem az az érdeke, hogy ezeket a feszültségeket szítsuk.
Hozhatjuk a vidékfejlesztési terv példáját ide ebből a szempontból, mert bizonyos értelemben jó példa, bizonyos értelemben állatorvosi lónak minősíthető, attól függ, hogy ki honnan vizsgálja ezt a kérdést. Kérem, 2005 februárjában már volt a fejlesztéspolitikai kabinetnek egy eldöntött iránya, hogy milyen jogcímeket fog megjelölni, és milyen irányba fogja a forrásokat elosztani. Majd ezt követően a fejlesztéspolitikai kabinet 2005 szeptemberében ugyancsak tárgyalta a forráselosztás kérdését és a prioritásokat, a stratégiát, és rögzítette a fő irányokat. Jelezni szeretném, ekkor a magyar társadalom semmit nem tudott erről az egészről, sem azt, hogy milyen lehetőségek vannak, sem azt, hogy a kormány már eldöntötte volna, hogy merre tart a vidékfejlesztés ügye.
(15.30)
2005 szeptemberében megjelent az EMVA-rendelet, ami szabályozza a lehetőségeket, és miután kiderült az, hogy a kormány szinte eldöntötte, hogy milyen irányba akar továbbmenni, anélkül, hogy az érintett csoportok erről bármit is tudtak volna, fölszólítást kapott a kormányzat, hogy terjessze az elkészült anyagokat a monitoringbizottság elé. Ez az a társadalmi szervezet, társadalmi testület, amely hivatott felügyelni a vidékfejlesztés körüli forrásallokációt, az elosztás elveit, és a többi, és a többi. Ennek következtében 2005 decemberében egy rövid tájékoztatót volt kénytelen adni a tárca a monitoringbizottság ülése előtt, majd miután több felszólítást kapott, hogy hozza nyilvánosságra azokat az adatokat, azokat a tényeket, azt a tervet, ami erre már elkészült ekkorra, ennek ellenére nemhogy a társadalom nem kapta meg a részletes pénzügyi kalkulációkat is tartalmazó terveket, hanem a monitoringbizottság tagjai sem juthattak ehhez hozzá.
2006 júniusában az itt zajló vitában én magam fölmutattam azt az anyagot, talán emlékeznek rá képviselőtársaim, 2006. május 30-ai dátummal, ami részletesen taglalja már a pénzügyi tervet is, a forrásallokációt is, mindent. És akkor, ne haragudjon, államtitkár úr, azt volt szíves nekem jelezni, hogy ez az anyag nem létezik. (Gőgös Zoltán: Nem is.)
Ezt követően augusztusban nyilvánosságra került egy brosúra, ami nem más, mint egy európai étlap, az EMVA-rendelet rendelkezéseinek egy színes, fényképes változata. Annál semmivel nem több, mert ezek a jogcímek szerepelnek az európai vidékfejlesztési rendeletben. Annyival lett volna több, ha megmondja, hogy melyik jogcímre mennyi forrást szán. De ha megnézik ezt a brosúrát, amit itt a kezemben tartok, ebben egyetlen adatot erre vonatkozóan nem találunk, csak azt, hogy a négy tengely között milyen forráselosztási arányok lesznek. De hogy melyik jogcímre mennyit, ami a vidéknek különböző hatású eszköze lehet, erről egy szó nincs ebben. Ez ment társadalmi vitára. Ki az a bolond, aki azt mondja, hogy az európai jogcímek, amiket itt felsorolnak, az nem megfelelő nekünk? Hát hogyne azt mondta volna mindenki, hogy ez teljesen rendben van, és nagyon örülünk neki, hogy egy ilyen terv elkészült? A lényege a forrás lett volna. Az nem került nyilvánosságra.
Elkészült most, tehát februárban egy újabb ilyen brosúra, ami újra társadalmi egyeztetésen van a tárca megfogalmazása szerint. Ebben sincs az a pénzügyi táblázat, amiből én itt adatokat mondok. Megvan ez az anyag, de nem tárja oda a közvélemény elé, nem akarja megvitatni igazán az elosztási arányokat a társdalommal, se a parlamenttel, jelezni szeretném, mert nem hozza ide a tárca a parlament elé az Új Magyarország vidékfejlesztési tervet, se a roadshow során a társadalommal, az érintett csoportokkal. Itt még mindig nincs szó arról, hogy mire mennyi pénz fog kerülni ebből a tervből.
Tehát ezen az alapon mondja az ember azt, hogy hát valóban jó volna egy társadalmi párbeszédet folytatni erről, mert annál sokkal nagyobb ez az összeg, és a lehetőség főleg, hogy ezzel ne éljünk. De könnyen előfordulhat az, hogy bizony nem azokhoz a csoportokhoz jut ilyen körülmények közt a forrás, akik végül is az eredeti célnak megfelelően képesek lennének a vidék gazdaságát és társadalmát megerősíteni.
És ha szabad, akkor egy következő hozzászólásban szeretném még néhány gondolattal ezt kiegészíteni. Köszönöm a szót. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
