GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért kértem szót, mert a képviselő úr szinte szó szerint ugyanazt elmondta, mint a múlt héten. Attól még, hogy nagyon sokszor ismétlünk meg valamit, az nem biztos, hogy igaz lesz.
Azt szeretném mondani, és azt kértem akkor is, hogy tisztázzák azzal a gazdatársadalmi körrel, akik nekünk azt mondják folyamatosan, hogy gép, gép, gép, gép, és ezek a 15 hektár fölötti, egyértelműen fejlődésképes vállalkozások, hogy vegyük-e vissza a 38 százalékos indikatív táblát, vagy ne vegyük vissza. Én folyamatosan ezt hallom tőlük, de hétvégén úgyis kongresszus lesz, az elnök úr is meg tudja ezt vitatni velük; rendben van, en bloc is kivehetjük a gépfejlesztést, de azzal nem csak a tőketársaságokat sújtom, képviselő úr! Itt kint arról beszélgettünk a képviselőtársakkal, hogy kinek milyen fejlesztési ötlete van, hiszen valamennyien valamilyen szinten azért ebben a szakmában benne is vagyunk, talán professzor úr nem, mert ő ennek a tanára, és lehet, hogy ezért gondolkodik így. Én azt gondolom, hogy ennek az ágazatnak az utolsó lehetősége, hogy elérjük az európai színvonalat. Ebből kizárhatjuk persze a mi termelőinket, csak nem kellene.
Tehát amikor arról vitatkozunk, hogy milyen arányban osszunk forrásokat, akkor én igenis azt gondolom, hogy jó volt az a döntés, hogy az első tengelyen 47 százalék van, és az is jó döntés volt, hogy ezen belül... - egyébként nem 38, nem egészen pontosak a számok, akkor is mondtam, van egy szakértői anyag, amit a képviselő úr akkor megkapott, de nem egészen az a vége, tehát kicsit más lesz a végeredménye. És nincs arról szó, hogy mi nem vitatkozunk, megmondtuk, hogy mire mit szánunk. 600 milliárdot fejlesztésre.
Ezt kell az ágazatnak eldönteni, hogy ezen belül aztán az arányokat hogyan osztjuk el, hogy mennyi lesz a megújuló energiára, mennyi lesz az állattartásra, egyébre. De ha a képviselő úr ezt nem akarja, és azt mondja, hogy ez legyen, mondjuk, 20 százalék, akkor ebből nemcsak a tőketársaságokat zárta ki, hanem azokat is, akiknek 50 meg 100 hektárjuk van, és szeretnének normális eszközökkel dolgozni, legalább olyanokkal, mint az európai uniós társaik.
Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem