HERBÁLY IMRE

Teljes szövegű keresés

HERBÁLY IMRE
HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon sajnálom, hogy Jakab képviselő úrnak a hallása ebben a Házban szelektívvé válik, ugyanis még egyszer mondom, én azt mondtam, hogy az egészséges üzemi szerkezetnek része a nagyüzem is. Az államtitkár úr pontosan kifejtette, hogy miért, ezért én erre nem fecsérelek időt.
Nagyon sajnálom egyébként, hogy a tévéidőnek vége van, mert feltettem egy kérdést Vincze képviselő úrnak, aki azt állította, hogy a kormányoldal odaadta rendeleti, törvényi úton a malmokat arra nem érdemes embereknek. Szerettem volna azt kérni, hogy mondja el, melyik volt ez a jogszabály - nem tette meg, ehelyett másról beszélt. Remélem, hogy megtalálja az alkalmat, hogy elmondja, melyik ez a jogszabály, egy másik időpontban.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem