ÖRVENDI LÁSZLÓ JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÖRVENDI LÁSZLÓ JÓZSEF
ÖRVENDI LÁSZLÓ JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Az a törvényjavaslat, amit tárgyalunk, egy nagyon fontos törvényjavaslat, hiszen meghatározza, hogy milyen módon juthat a vidék ahhoz az európai uniós támogatási összeghez, amit már 2007 és ’13 között majd igénybe vehet, és ezért nagyon fontos ennek minden eleme. Bár jobban szerettük volna, ha a részletes rendelkezés is ebben a törvényben jelenik meg, nem csak az általános eljárási rend. De ha már így van, akkor tudván azt, hogy nagyon rövid idő lesz majd a gazdáknak arra, hogy felkészüljenek és a támogatási kérelmeiket elkészítsék és beadják, általában egy hónap, ezért kértük, és meg is jelent már az FVM honlapján 13 vagy 15 előzetes rendelet. Szeretnénk, ha mind az összes minél hamarabb felkerülne, és ezen kívül még a top upos, úgynevezett nemzeti támogatási rendeletek is kerüljenek fel, hiszen a gazdák nagyon kíváncsiak erre.
(16.00)
És még egyet szeretnék kérni: azt, hogy a honlapon ne legyen eldugva. Egy kissé el van dugva most, úgy van megszerkesztve. Tegyük az első oldalra, a főoldalra legalább azt az egy szót, amivel elő lehet majd csalogatni abból a számítógépből az összes előzetes rendeletet. Mi tájékoztatjuk a gazdákat, hiszen a gazdakörnek ez a feladata.
Majd az adminisztrációs kérdés is felmerül, hiszen a rendeletben benne van az is, hogy minimálisra szorítják. Szeretnénk már látni legalább egy mintakérelmet, hogy mire kell a gazdáknak felkészülni, hogy mi lesz az a követelmény, amit rögzíteni kell egy-egy kérelem előterjesztésénél.
Köszönöm szépen, ezt szerettem volna elmondani. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem