ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt időszakban nagyon sok olyan törvénnyel foglalkoztunk, ami tényleg a munka világát próbálja meg világosabbá tenni, és az elmúlt időszak egyik vitája kapcsán ön elmondta és kihangsúlyozta, hogy egy olyan munkavédelmi törvény kerül a parlament elé, ami tényleg korszerű, és a mai kihívásoknak és a világnak is megfelel.
Tegnap este a Duna TV-ben volt - elnézést, hogy tévét is említek - egy nagyon érdekes riport, amelyben megpróbálták boncolgatni azt, hogy ma Magyarországon van talán Európában a legsúlyosabb állapotban lévő férfi korosztály, 40 és 60 év között a legmagasabb a halandóság. Ezen nagyon elgondolkodtam, és amit MDF-es képviselőtársam is elmondott, talán abból az aspektusból kellene megközelíteni, hogy miért is van ez, miért is történik ez. Ennyire kiszolgáltatottak a magyar munkavállalók? Ennyire meg lehet tenni mindent a magyar munkavállalókkal? Talán itt jön be a szabadság kérdése is, amit az Alkotmánybíróság visszarendelt a parlament elé, hogy rendezze maga a parlament, és talán itt merül fel az emberben az a kérdés: Nyugat-Európában a jó munkaadó arra törekszik, hogy úgy rendelkezzen a szabadsággal a munkavállaló, hogy éves szinten is kipihenten menjen vissza a munkahelyére. Emiatt csinálnak leállásokat, és emiatt tesznek meg olyan kedvezményeket, hogy adott esetben támogatják még a munkavállaló üdülési költségeinek is egy bizonyos részét, hogy valóban egy kipihent és fizikálisan is pihent szervezet kerüljön vissza a munka világába.
Ezért is érdekes, hisz Magyarországon volt olyan időszak, amikor szabályozták, hogy a fennálló szabadságnak mekkora részét kell és köteles kiadni a munkavállaló annak érdekében, hogy közelítse valahol az Unió átlagában lehetséges szabadság kivevését, az időnagyságrendeket. Úgy látom, hogy ma Magyarországon ez a kérdéskör teljes egészében újólag és újból felborult. Hisz volt egy időszak, amikor megmondták, hogy nem lehet elaprózni a szabadságot, hanem bizonyos nagyságrendet - megközelítőleg kétharmadát - köteles a munkaadó kiadni a munkavállalónak, és ezáltal biztosítani azt, hogy valóban egybefüggően tudja kipihenni magát.
Talán itt, a szabadság kérdésénél maximálisan egyetértek Bernáth Ildikóval, hogy a gazdasági társaságoknak, vagyis a munkaadóknak igenis kötelességük mindenképpen a kétharmadot kiadni, lehetőleg egybefüggően, ahhoz, hogy a munkavállaló valóban a megfelelő pihenési feltételeket tudja biztosítani a maga számára. Úgy érzem, hogy ma nincs olyan gazdasági érdek vagy olyan állapot, ami miatt egy munkavállalótól meg lehetne tagadni a szabadság kivételének a lehetőségét. Magam is voltam munkaadó, kirendeltségvezető, tehát tudom, hogy nincs az a körülmény, ami miatt adott esetben egy munkavállalótól a szabadság jogosságát meg lehetne vonni, és ha történik is ilyen, akkor is maximum az egyharmad részét lehessen átvinni - ezzel maximálisan egyetértek én is -, és lehetőséget lehessen adni erre, hisz nagyon sok helyen nagyon sok munkaadó visszaél azzal, hogy a dolgozó egyszerűen nem kapja meg az átvitt szabadsága mennyiségét, sőt mi több, annak adott esetben a kifizetését sem eszközlik, esetleg azt mondják neki, hogy egy nap eltéréssel, csúszásszerűen kiveheti a rá eső napot.
Tehát ebben valóban kemény lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a munkavállalók megfelelő biztonsága és biztosítéka meglegyen arra, hogy amennyiben nem tudja kivenni a szabadságát, akkor azt pénzben is meg lehessen váltani; de itt mondom, maximum az egyharmad részére.
A másik ilyen kérdéskör - hisz egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról van szó -, hogy jobb lett volna tényleg egy átfogó munkaügyi törvény rendeletét megalkotnia a parlamentnek, de ugyanez van a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatosan is. Átolvasva magát a törvénytervezetet, számos alkalommal fogalmaz úgy, hogy ettől eltérően. A Gúr Nándor által elmondottakkal kapcsolatban: itt is nagyon kemény szankciókat kell tulajdonképpen alkalmazni, mert szabályszerűen adják-veszik a munkavállalót, és nagyon sok esetben úgy adják-veszik a munkavállalót, hogy a végén tulajdonképpen még a bérét sem kapja meg.
Lehetne erre példákat mondani. Nem akarok konkrét példát mondani. Elvégzett munka után a munkavállaló egyszerűen nem találta meg a bérbeadót, és nem találta meg azt, aki tulajdonképpen alkalmazta egy feladat elvégzésére, egy fillér nélkül maradt ott, és tulajdonképpen veszélyeztette a családja eltartását és a saját biztonságát is.
Tehát ezekben a kérdésekben sokkal szigorúbbnak kell lenni, és itt igenis a bérbeadónak óriási a felelőssége. Én magam is helyesnek tartom egyébként, hogy aki bérbe veszi a dolgozót, és huzamosabb ideig foglalkoztatja, abban az esetben egyrészt a szabadságával, másrészt a fizetésével, az egyéb juttatásai felett maga a közvetlen munkaadó rendelkezik. De ugyanúgy kötelessége van a bérbeadónak is, mert ha minden egyes tételt tulajdonképpen átadunk a munkaadónak, akkor a bérbeadó, azt lehet mondani, hogy teljesen felesleges, mert az a tevékenység, amit végez… - és itt jön be az, hogy azonos bér, tehát az esélyegyenlőség kérdése; az állandó foglalkoztatott és a bérbe vett dolgozó esetében az azonos bér megközelítése. Erre rengeteg nyugat-európai példa van, ahogy úgyszintén megpróbálják ezt kijátszani, hogy bérbe adnak dolgozókat, és messze kereset alatt foglalkoztatják őket. Ezáltal tulajdonképpen az esélyegyenlősége sérül annak a dolgozónak, akit bérbe adtak.
(11.20)
Itt valóban nagyon kemény szankciókat kell annak érdekében alkalmazni, hogy a munkavállalóval, annak érdekeivel semmilyen szinten ne lehessen visszaélni. Én ezekben a kérdésekben még szigorítanék, államtitkár úr, nem engednék be olyat a passzusba, hogy ettől eltérő. Nincs ettől eltérő! Vannak alapjogok, amiket a bérbeadónak nagyon keményen be kell tartani, és vannak olyan alapjogok is, amiket a munkaadónak szintén be kell tartani, és a munkavállalónak a két fél között megkötött szerződés alapján kell a tevékenységet elvégeznie.
A másik ilyen kérdés a garanciaalap. Ezt teljesen helyesnek tartom és tartjuk. Bernáth Ildikó is elmondta, hogy felszámolásnál, csődeljárásnál az elmúlt időszakban is számos példa volt arra - például a pápai húsgyár esetében -, hogy a dolgozók sorban álltak azért, hogy megkapják az elmaradt bérüket, de semmiféle garancia nem volt annak érdekében, hogy a megfelelő bérmennyiséget, amivel elmaradtak, valamikor is megkapják. Ezért nagyon helyesnek tartjuk azt, hogy Bérgarancia Alap képződik, és egy öt hónapos időszakra a felszámoló vagy a munkaügy kezdeményezésével egy Bérgarancia Alap mellett az a munkavállaló, akinek megszűnt a munkahelye, vagy csődeljárást indítottak a munkaadójával szemben, mindenképpen hozzájut az általa szerződésben rögzített bérhez, és ezáltal van esélye és lehetősége arra, hogy adott esetben más munkát tudjon magának keresni, és egy átmeneti időszakban is megfelelő javadalmazással rendelkezzen. Ezt maximálisan helyesnek tartjuk, valamint ennek a további két hónappal való kitolását is, azt, hogy ne csak öt hónapos bérmennyiséget kapjon meg a dolgozó, hanem ezt további két hónappal ki lehet egészíteni.
Egy másik kérdés a törvényben a munkaügyi ellenőrzések kérdése. Nagyon sok visszaélés van a munkaügyi ellenőrzések területén. A hatósági eljárás során - államtitkár úrnak majd pontosan megmondom, hogy melyik cégnél volt ez, ha kíváncsi rá - helytelen lépésnek tartom, hogy kivonul egy üzemcsarnokba - tehát nem építkezésre, ahol számtalan példa van a feketén való foglalkoztatásra -, onnan nem enged ki senkit sem, még telefont sem engednek használni a dolgozóknak, sőt mi több, még a dolgozó táskájában is kutatnak, nem tudni, milyen alapon. Tehát vannak túlkapások, amiket a hatósági oldalról rendezni kellene, és az ilyen lépéseket szigorúan meg kellene tiltani, mert ez tulajdonképpen az egyén sérelmére elkövetett olyan magatartás, ami a munkavállalónak nem a védelmét szolgálja, hanem mélyen megalázza, például az, hogy a táskájában kutatnak, és még azt is megtiltják, hogy az illemhelyiségre kimenjen abban az időszakban, amíg a munkaügyi ellenőrzés tart. Ez teljesen helytelen. Ettől kellene Magyarországon minden hatóságot óvni, és a hatóságokat abban az irányban képezni, hogy a munkavállaló, a társadalom vagy az állampolgár érdekeit szem előtt tartva próbálja a hatósági tevékenységet végezni és ellátni.
Ami a munkaügyi tanácsokra vonatkozik, azzal maximálisan nem értünk egyet. Itt megint az tükröződik vissza, hogy a kormányzati oldal részéről az erőfölény vagy adott esetben a többségi szavazati lehetőség biztosítása folyik. Ezt teljesen helytelennek tartjuk, és mindenképpen szeretnénk, ha ezen változtatnának.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)
