ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Azt mondja, hogy az ország nemzeti ünnepre készül, és ez így van. Hozzá kell tennem, az, hogy március 15-e nemzeti ünnep, és az ország készül erre az ünnepre, nem a kormánytól, nem a hatalomtól függ. Azokban az években, amelyeket ön oly sötéten festett le, voltam középiskolás, és jól emlékszem arra, hogy március 15-e akkor is nemzeti ünnep volt mindannyiunknak, az egész nemzetnek, még akkor is, ha tudom, hogy erre a nemzeti ünnepre időnként rendőri erőszak árnyéka vetült. De aki ünnepelni akart, aki a nemzeti egységet kereste, az akkor is megtalálta, képviselő asszony.
Azt mondja, képviselő asszony, hogy az ország nemzeti ünnepre készül. Igaza van, az ország döntő többsége nemzeti ünnepre készül - de nem mindenki. Bizonyára olvasta képviselő asszony is, hogy Visegrádon arról tanácskoztak a szélsőségesek, hogyan lehet a nemzeti ünnepből forradalmat, utcai erőszakot, kormánydöntést szervezni. És bár az megnyugtat, ahogy képviselő asszony ma nevezte ezeket az embereket, de nem felejthetem el azt, hogy ezek a szélsőséges csoportok részt vesznek az önök rendezvényein, ezeknek a szélsőséges csoportoknak az Árpád-sávos zászlóit mentegetik és védik önök, velük közös színpadon lépnek fel, velük közösen szerepelnek, őket támogatják, velük működnek együtt.
Tisztelt Képviselő Asszony! Azt kérdezi, hogyan juthattunk el idáig. Ez nagyon fontos kérdés. Ebben kormánynak és ellenzéknek egyaránt van szerepe és van felelőssége. Ha önök nem utasították volna el a Gönczöl-bizottság jelentését, hanem elolvasták volna, akkor megtalálták volna benne azt, hogy mi a felelőssége a kormányzatnak, mi a felelőssége a rendőrségnek, mi a felelőssége az ellenzéknek vagy mi a felelőssége éppenséggel az oktatási rendszernek. Azt hiszem - és ez a fontos -, azon kell elgondolkoznunk, hogyan tudjuk elérni azt, hogy a nemzeti ünnepeink újra nemzeti ünnepek legyenek, hogyan tudjuk elérni azt, hogy az ország nagy része, miközben ünnepre készül, ne féljen attól, hogy újra szélsőséges csoportok foglalják el az utcákat, ne féljen attól, hogy újra lesznek, akik bujtogatják és bátorítják őket, ne féljenek attól, hogy nem méltóságteljes ünnepre, hanem újra utcai megmozdulásokra, harcokra, rendőrök megtámadására kell számítani március 15-én, és hozzáteszem, bizony rendőri erőszakra is, ugyanúgy, ahogy október 23-án.
(9.10)
Tisztelt Képviselő Asszony! (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Ezt most nem mondtad...) A képviselő asszony aggódik azért, hogy nem lehet megkoszorúzni a Kossuth-szobrot, nem lehet zászlócskát hozni a Kossuth-szoborhoz? Azért nem aggódik, hogy az ön pártjának gyűlése miatt március 15-én nagyon sokan nem fognak merni elmenni a Petőfi-szoborhoz? (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Azon nem!) Azért, mert félnek azoktól, akik megjelennek az önök gyűlésein, mert félnek azoktól, akiknek az önök gyűlései jelentenek fedezetet?
Én azt gondolom, hogy vannak olyan ügyek, amelyeket csak közösen, együtt lehet megoldani. Ha azt kérdezi, hogyan ünnepeljék az iskolások március 15-ét, akkor én azt mondom, hogy bátran, büszkén és szabadon. Sok hely van az országban, amit még nem rondított el a politika. Sok hely van az országban, sok ilyen március 15-ei emlékhely. Hadd ajánljak egyet, csak azért, mert a kőbányai önkormányzat minden évben ott emlékezik meg az Új köztemető 48-as parcellájában, ahol méltóképpen lehet emlékezni március 15-ére.
De azt is tanácsolnám, hogy kerüljék el az olyan rendezvényeket, ahol a helyszín kiválasztásánál, a szervezésnél, a rendezők felelősségénél… - mert ez bizony a rendezők törvényi felelőssége - nem tudják garantálni a megjelentek biztonságát; ahol nem tudják garantálni azt, hogy nem zavarják meg szélsőségesek a rendezvényeket, mert ez is a rendezők felelőssége; ahol nem tudják garantálni a résztvevők biztonságát, az ünneplés méltóságát.
Köszönöm szépen. (Kontur Pál: Riogatás! - Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem