DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Miután két konkrét ügyről volt szó, Szabó képviselő úr “a kormányrendelet miért és hogyan került” kérdésére pontosan válaszolt. Erről a 3 milliárd forintról szeretnék egy picivel többet mondani csak azért, hogy ne maradjon féligazság a levegőben.
Miért is kerül sor erre a garanciavállalásra? Ugye, ez benne van a javaslatban. Szerettem volna, ha ezt pontosan látná mindenki. A szöveg ugyanis úgy szól, hogy ez a bizonyos állami kezességvállalás együttes összege 3 milliárd forint értékű, a területükön 2007-ben legalább 30 százalék mértékű fagykárt szenvedett és 2 millió forintot meg nem haladó éves nettó árbevétellel rendelkező, valamint a 100 százalék mértékű fagykárt szenvedett mezőgazdasági termelők kedvezményes hiteleinek visszafizetéséért történik. (Közbeszólások az MSZP soraiból: A gazdálkodóktól akarja elvenni a Fidesz!) Én ezt nem mondom, amit mondanak a képviselőtársaim, hogy a gazdálkodóktól akarja elvenni a Fidesz ezt a pénzt, bár így is lehet értelmezni a hozzászólást, amely elhangzott a Fidesz részéről.
Nagyon fontosnak tartom azt, hogy világos legyen mindenki számára, ebben az esetben az a 3 milliárd forint, amely a költségvetésben szerepelni fog, ezen termelői kör hiteleinek a garanciavállalásaként szerepel a költségvetésben. Valóban egy pontosításról van szó. Hangsúlyoznám azt is, hogy a 3 milliárd forint az előző heti szavazásoknál eldőlt kérdés. Az előző heti szavazások alapján itt csak egy pontosításra került sor, semmi másra.
Egyébként az összes többi, előterjesztő által szabályosan előterjesztett javaslat tekintetében - hiszen nem teljesen úgy van, ahogy az elnök úr mondta, itt nem a képviselők nyújtották be a javaslatot, hanem az előterjesztő tett koherenciazavar elhárítására javaslatot, ezt kapta meg mind a két bizottság, mind a költségvetési, mind az alkotmányügyi bizottság - a továbbiakban kérném a javaslatok elfogadását.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem