JUHÁSZ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

JUHÁSZ GÁBOR
JUHÁSZ GÁBOR igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Kedves Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Így van, ahogy ön mondja: a kormány kiemelt feladatának tekinti a közlekedés biztonságának javítását, különös tekintettel a halálos áldozatok számának csökkenésére. Ennek megfelelően kerültek meghatározásra azon közlekedésbiztonsági feladatok, amelyek a hazánkban bekövetkezett balesetek halálos áldozatainak számát 2000-hez viszonyítva 2010-ig 30 százalékkal, tehát egyharmaddal, 2015-re pedig 50 százalékkal, a felére csökkenthetik. A szabályok nem lettek szigorúbbak, tisztelt képviselő úr, de a szabályszegők elleni fellépés egyértelmű és határozottabb lett, és azt gondolom, hogy eredményes és hatásos is.
A miniszterelnök úr a parlamentben 2007. szeptember 10-én mondott beszédében hirdette meg a “Nulla tolerancia a közlekedésbiztonságban” programját. E program keretében 2008. január 1-jén hatályba lépett a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről szóló 410/2007. (XII. 29.) kormányrendelet, amely egy olyan közigazgatási bírságolási rendszert alkalmaz, amely alapján a gépjármű üzemben tartója objektív alapú felelősséget visel az általa üzemeltetett gépjárművel elkövetett és ott felsorolt közlekedési szabályszegésekért, köztük a gyorshajtásért is. Ezt célozza a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény szintén ekkor hatályba lépett módosítása is.
Megjegyzem, e kormányrendelet módosítása napirenden van, vélhetően január hónapban bekövetkezik. Ezzel tovább pontosodik ez a feltételrendszer. Ezekkel, tehát a kormányrendelettel és a törvénnyel lehetővé vált, hogy a helyi közút kezelője, például a települési önkormányzat az általa működtetett közterület-felügyelet igénybevételével az utakon felvételeket készítsen a szabályszegés dokumentálása érdekében. Természetesen ehhez megfelelő műszaki paraméterekkel rendelkező, hitelesített mérőeszközök beszerzése szükséges.
Megjegyzem, nagyon sok önkormányzat azt az utat választotta, hogy saját erőforrásból, saját pénzen a rendőrségnek vásárol traffipaxkészülékeket. Az eszközök beszerzését azonban nyilván az önkormányzatoknak saját erőből kell finanszírozni. Természetesen a szabályszegést rögzítő felvételek alapján kiszabott és befolyt közigazgatási bírságokból az önkormányzatok a rendőrséggel kötendő együttműködési megállapodás alapján részesülhetnek, hogy a felmerülő költségeiket fedezni tudják.
A rendőrség az elmúlt időszakban, a 2008. november 17-i referencia-időpontot alapul véve összesen mintegy 210 ezer esetben rögzített szabályszegést; ezek közül a közlekedéstúllépés, a gyorshajtás miatt mintegy 188 ezer volt. Az objektív felelősségen alapuló közigazgatási bírság bevezetésének eredményeként nagymértékben csökkent a halálos kimenetelű közlekedési balesetek száma. Talán ezt a termet is képesek lennének megtölteni azok a lelkek, akik hála istennek, e szigorú szabályok miatt itt vannak közöttünk. Az ebből eredő egészségügyi kiadás és az anyagi kár összege is jelentős.
Bízom benne, hogy a következő évben az önkormányzatok is részt tudnak venni ebben a programban, és tovább csökkenthető a közlekedési balesetek halálos áldozatainak a száma.
Köszönöm szépen. Reménykedem a válaszom elfogadásában. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem