DR. KOVÁCS TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. KOVÁCS TAMÁS
DR. KOVÁCS TAMÁS legfőbb ügyész: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Tájékoztatom arról, hogy a nyomozást felügyelő kerületi ügyészség 2008. július 21-én az addig is valóban intenzíven irányított nyomozást fokozott ügyészi felügyelet alá vonta, és azóta hét esetben írásban adott utasítást a nyomozó hatóságnak különböző nyomozási cselekmények elvégzésére, és több alkalommal szóbeli instrukciókat is adott.
A korábbi interpellációra adott válasz óta a nyomozó hatóság foganatosított tanúkihallgatásokat, megkereste a felszámoló céget, a földhivatalt iratok megküldése, illetve felvilágosításadás érdekében, és sor került a már említett lefoglalásokra. A nyomozó hatóság a Köbal budapesti és kecskeméti ingatlanait bűnügyi zárlat alá vette, és intézkedtek a lefoglalás tényének ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése érdekében.
Így tehát nagyon is erős túlzás azt állítani, hogy hat hónap alatt nem történt semmi ebben az ügyben, és az ügyészség élt a felügyelet - egyébként nem túl gazdag - eszköztárával.
(12.20)
Az ügyészség által adott instrukció szerint készített újabb nyomozási terv további tanúkihallgatásokat, iratok beszerzését, szakértő kirendelését írta elő, ezek folyamatban vannak. Ezek célja annak tisztázása, hogy mekkora a kérdéses telephelyet ért környezetkárosítás valós mértéke. Ezt követően kerülhet sor ingatlanforgalmi szakértő kirendelésére annak megállapítására, hogy az esetleges környezetkárosítás miatti értékcsökkenés mennyire hatott ki a telephelyek piaci árára.
A végrehajtandó nyomozati cselekmények előreláthatólag még hosszabb időt vesznek igénybe. Ennek oka a nyomozó hatóság ismert túlterheltségén kívül az, hogy az ilyen bűncselekmények nyomozása, más szervektől nagy mennyiségű iratok beszerzése, azok értékelése, ezek alapján tanúkihallgatások foganatosítása, szakértők kirendelése nagyon időigényes.
Nem önigazolásként, de tájékoztatásul megemlítem, hogy a gazdasági együttműködés és fejlesztés szervezete, az OECD legutóbbi országjelentésben megfogalmazott ajánlásai szerint az ilyen bonyolult megítélésű ügyek nyomozására a szükséges időt biztosítani kell. Egyébként túl rövidnek ítélték az eljárási törvényünk által engedett kétéves határidőt is.
Ami a lefoglalásokat illeti: jelenleg az ügyben arra van gyanú, hogy a Köbal Kft. tulajdonában lévő ingatlanokkal kapcsolatban vagyonkimentés, áron aluli értékesítés történt. A kft. ingóvagyonával, illetve annak értékesítésével kapcsolatban eddig bűncselekmény gyanúja nem merült fel, ezért eddig nem kerülhetett sor azok lefoglalására. Az ön által említett új jogi lehetőség megteremtése után nagyon rövid időn belül - tehát nem sokáig meditáltunk a lehetőségeken - elrendelt és zár alá vétel szabályai alapján végrehajtott lefoglalás a vagyontárgyak és a vagyoni jogok, így az ingatlanok feletti rendelkezési jogot felfüggeszti, így azok biztosítása megnyugtató módon megtörtént, tehát nem kecskére bíztuk a káposztát.
Tisztelt Képviselő Úr! Egy folyamatban lévő ügy nyomozásának állásáról, a nyomozás nehézségeiről, a tervezett nyomozási cselekményekről többet nem mondhatok. Biztosíthatom azonban arról, hogy az ügyészségnek és a nyomozó hatóságnak is érdeke a nyomozás szakszerű, minden tekintetben törvényes és a lehető legrövidebb idő alatti lefolytatása, erre törekszünk.
Kérem válaszom szíves elfogadását.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem