PUCH LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

PUCH LÁSZLÓ
PUCH LÁSZLÓ közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Én önnel részben egyetértek, képviselő úr. Azt gondolom, hogy itt a kormánynak kezdeményezni kell, egy kétharmados törvényről van szó, amiben konszenzust is kell tudnunk teremteni. Konszenzust kell tudnunk teremteni, és akkor talán a jogalkalmazás területén is egységesebb rend jöhet létre. Az a nyitott szabály, hogy meg kell állapodni a szolgáltatás igénybe vevőjével a sztrájk megkezdése előtt, úgy tűnik, hogy csak akkor tud működni, ha mindkét fél felelősen gondolkodik ebben a tekintetben.
Önnel egyetértek, ha ez nem klasszikusan vett érdekvédelmi sztrájk, hanem ennek más céljai vannak, más célok vannak, más eszközöket használnak a felek, akkor gyakorlatilag a MÁV menedzsmentje, a minisztérium bármit tehet, a végeredmény ugyanaz lesz, hogy megpróbálnak zavarkeltés révén sztrájkolni.
Azt is szeretném mondani, hogy mintegy 10-15 százaléka a MÁV-nál dolgozóknak, akik ebben a sztrájkban aktívan részt vesznek.
(13.10)
De sajnos a szabályok olyanok, hogy a közlekedésben nagy bizonytalanságot tud okozni. Mi nagyon sajnáljuk, amit tudunk, ezen a területen meg fogunk tenni, és ígérem a képviselő úrnak, hogy kezdeményezzük a törvény módosítását a szolgáltatások elvégzése érdekében.
Köszönöm szépen megértését.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem