DR. ÁNGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. ÁNGYÁN JÓZSEF
DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy is, mint aki harmincegynéhány éve a Szent István Egyetemen vagy elődjén, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen most már egyetemi tanárként tevékenykedem, szeretnék az előélettel kapcsolatban és az integrációk általános helyzetével kapcsolatban néhány dolgot elmondani.
Ez a GATE vagy később a SZIE többféle integrációs fázist megért. Tartozott oda már Nyíregyháza is valamikor, teljesen reménytelenül, mert érdemi együttműködés nem lehetséges ilyen távolságban, ez nyilvánvaló volt. Aztán tartozott oda Mezőtúr, aztán tartozott oda Gyöngyös - és itt kapcsolódni szeretnék ahhoz a módosító indítványhoz, amely nem elrugaszkodott a valóságtól. Hiszen Gyöngyös a Gödöllői Agrártudományi Egyetem része volt valamikor, olyannyira, hogy egy kihelyezett intézetként indult ez, kedves barátaim, csak aztán a politikai széljárás úgy hozta, hogy ez először egy önálló karrá vált, aztán önálló főiskolává vált, aztán az oktatási tárcánál már önálló sora van ennek a főiskolának. Nyilván semmiféle összefüggése a politikával nincsen ennek a dolognak…
Tehát nem elrugaszkodott az az ötlet, hogy bizony, ha valaki integrálódna a régióban, az inkább a gyöngyösi főiskola lenne, mintsem egy távoli intézményt integrálni, amelyek, mondom, minden esetben bebizonyították az életképtelenségüket. Én egyetértek olyan típusú integrációkkal, amelyek egy adott térségben a szellemi potenciált összevonják. De itt erről szó nincs.
Különösen érdekes ez a felvetés akkor, amikor itt van a következő felsőoktatási törvénymódosítási javaslat is, ami pedig ingatlanokkal kapcsolatos lehetőségeket nyit meg az egyetemek előtt. Nem tudja az ember kiverni a fejéből azt a gondolatot, hogy különféle ingatlanspekulációk is a hátterében lehetnek egy ilyen típusú távoli integrációnak. Érthetetlen, ha integrálni kell intézményeket, miért nem a régióban történik meg, hogy a régiót erősítse, hiszen ezek szellemi műhelyek, a régió, a város, a megye szellemi központjai, amelyeknek ott kéne hasznosulniuk, és nem máshol. Erre esélyt nem kínálnak a távoli integrációk, és ezeket azok a példák is bizonyítják, amelyeket megélt a Gödöllői Agrártudományi Egyetem e tárgykörben és amelyeket a SZIE is megélt.
Egyébiránt Gyöngyös éppen 2000-ben vált ki a Szent István Egyetemből, amikor az integráció létrejött. Tehát nagyon érdekes folyamatok zajlanak itt, és egyáltalán nem a racionalitás vezényli ezeket a folyamatokat, ez az én mélységes benyomásom, úgy is, mint aki belülről megéltem ezeket a változásokat. Akkor csatlakozott a Kertészeti Egyetem a Szent István Egyetem létrejöttekor a GATE-hoz. A Kertészeti Egyetem három év után ki is vált.
Értelmetlenek az erőltetett integrációk. Értelmetlenek a távoli integrációk. Azok az értelmes integrációk a felsőoktatásban, amelyek egy térség, egy régió szellemi potenciálját egyesítik. Itt ebben az esetben erről szó nincs.
(14.00)
Különféle elképzelések keringenek az egyetemen belül is, hadd mondjam el, és nyilván a főiskolán belül is, hogy mi lehet a dolog hátterében, egészen odáig elmenve, hogy egy ilyen integráció egy egyetem belső erőviszonyait alapvetően megváltoztatja, megváltozik a szenátus összetétele, ennek következtében eltérő hatalmi csoportok az egyetemen belül eltérő szerephez juthatnak. Erre vagy rásegít, vagy nem segít rá egy integráció. Ugyanígy, amikor Hódmezővásárhely integrálódott Szegedhez, ott legalább a térségben vagyunk, alig-alig sikerült megmenteni a hódmezővásárhelyi főiskolát az egyesülés után attól, hogy a szegedi egyetem mérnöki karába integrálódjon be úgymond az egész oktatás, és megszűnjön a hódmezővásárhelyi főiskola, és az ingatlanai valahová elkerüljenek. Egy interpellációval sikerült erre felhívni a kormány figyelmét, és megakadályozni azt, hogy megszűnjön egy szellemi műhely, egy tradicionális műhely Hódmezővásárhelyen.
Szeretném nyomatékosan aláhúzni, hogy a kívülről vezérelt, átláthatatlan érdekviszonyokat kifejező, mesterséges, nagy távolságokat összefogó integrációknak nincs semmiféle alapjuk. El fog jönni az az idő, amikor nem ilyen alapon szerveződnek az integrációk, hanem szerves módon jönnek létre. Csak ez lehet az egyetlen járható út. Mondom még egyszer, a régiókhoz igazítva kéne inkább azokat a tudásközpontokat, nagy szellemi központokat létrehozni, amelyek egyesítik a régióban lévő erőket, és a régió fejlődését szolgálják elsősorban, és persze ezzel az egész magyar társadalom fejlődését is szolgálják. Ezt mindenképpen úgy szerettem volna elmondani, mint aki ezt belülről megélte, többszörösen megszenvedte az integrációk hullámait, és itt egy olyan újabb integrációval találkozunk, amelynek igazából nem találja az ember a magyarázatát.
Visszatérve a módosító indítványhoz, ha már integrálni akar valaki abban a térségben, ahol a Szent István Egyetem van, akkor a Szent István Egyetem térségében lévő intézményeket lenne érdemes újra átgondolni. Itt természetesen felmerül a Károly Róbert Főiskola is mint integrációs partner, ami egyesíti a szellemi erőket a térségben.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem